2013. augusztus 1., csütörtök

44. rész - Sosem szabad feladni...



Még felfoghatatlan volt, hogy amire annyira vártunk, végre valóra vált. Terhes lettem, s minden gondolatomat ez kötötte le. Valamennyire babonás vagyok, ezért úgy döntöttünk, hogy Niall-en és Hannán kívül senkinek sem fogunk szólni a terhességről. Ha túl vagyunk a 3. hónapon, akkor majd elújságoljuk a hírt a többieknek. Bár nehéz lesz titokban tartani, hiszen lerí rólunk a boldogság.

Amikor hazaértünk, Harry és Liza éppen filmet néztek, vagy valamilyen sorozatot, nem tudom, de jókat nevettek rajta, az biztos. Észre sem vették, hogy megérkeztünk. Liam mobilja megcsörrent, de kedvesem éppen a mosdóban volt. Zayn neve díszelgett a kijelzőn, ezért úgy döntöttem felveszem.

-         Szia Zayn, Camila vagyok, Liam nincs itt, rögtön jön. – fejeztem be a mondatot.
-         Szia Cami! Be tudtok jönni a St Thomas Kórházba? – a hangja elcsuklott, nagyon megrémisztett a kórház szó. – Perrie autóbalesetet szenvedett, éppen életmentő műtétet hajtanak rajta végre, itt… itt vagyok egyedül és szükségem van valakire. – ekkor már nem tartotta vissza a könnyeit és zokogott a telefonban.
-         Úristen, persze, hogy be tudunk menni, szólok Liam-nek és indulunk.
-         Köszönöm! Szia!

Döbbenten álltam a konyhapultnál, el sem hittem, amit Zayn a telefonban mondott. Borzalmas, ami történt, az ember senkinek sem kíván ilyet.

-         Mi a baj? – jelent meg mellettem Harry.
-         Zayn telefonált, Perrie autóbalesetet szenvedett, épp műtik. Nagyon nincs jól a srác.
-         Te jó ég! Én is be akarok menni. Melyik kórházban vannak?
-         A St Thomas Hospital-ban.
-         Mi Lizával elindulunk, aztán gyertek utánunk. Szólok a többieknek is, hátha elérhetőek. Zayn-nek most nagy szüksége van ránk.

Ahogy Liam előbukkant a mosdóból, elmeséltem neki a történteket. Letaglózta a hír, de gyorsan összeszedtük magunkat és a kórházba hajtottunk. Fejvesztve rohantunk be az ajtón és kerestük meg a megfelelő emeletet. A pakisztáni fiú arcát törölgetve üldögélt a váróteremben, majd amikor meglátta Harry-t és Liam-et, azonnal a karjaikba omlott. Szegény fiú, teljesen összetört. Perrie szülei is hamarosan megérkeztek a kórházba. Zayn elmesélte a baleset körülményeit. Perrie-t éppen egy interjúra vitték, mivel ő is szabadságon volt, így nem a Little Mix-es lányokkal együtt ment, hanem külön autó jött érte. Az autópályán azonban valamiért megcsúszott az autó és felborult. A lány kirepült az autóból. Mentőhelikopter szállította az intézményben, válságos állapotban. Közben a világhálón és a televízióban is elterjedtek a hírek, mindenki egy emberként izgult az énekesnőért. Ahogyan Zayn mindezt elmesélte, a velem történt szörnyű baleset jutott eszembe, amiben elvesztettem Ben-t. Imádkoztam, hogy Perrie jól legyen, és túlélje a balesetet. Hosszasan várakoztunk, közben megérkezett Louis és Eleanor, és Niall is betoppant. Láttam a 4 srácot, mennyire aggódnak a barátjukért, elszorult a szívem. Igazi jó barátok, akik a bajban is kitartanak egymás mellett. Jó volt ezt látni.

-         Miért nem mondanak semmit, a rohadt életbe? – ugrott fel Zayn és kezét a falba ütötte. – Már eltelt 2 óra.
-         Próbálj meg türelmes lenni, tudom, hogy nem egyszerű. Hidd el, megértem. – igyekeztem megnyugtatni, ami ebben a pillanatban szinte lehetetlen volt.
-         Honnan tudhatnád milyen érzés? – förmedt rám a fiú, de tisztában voltam vele, hogy csak a harag miatt viselkedik így.
-         Átéltem ehhez hasonlót, részese voltam, elvesztettem benne a barátomat. – most először fordult velem elő, hogy sírás nélkül tudtam erről beszélni.
-         Ohh, istenem, sajnálom. Önző paraszt vagyok, ne haragudj. – nézett rám kerek, barna szemeivel, ami bocsánatért esedezett. Ahelyett, hogy bármit mondtam volna, magamhoz öleltem. Szüksége volt a támogatásra, és jelezni akartam, hogy én is itt vagyok neki.

Kis idő múlva megjelent az orvos, de az arca kevésbé volt vidám. Elmondta, hogy sikeres életmentő műtétet hajtottak végre a sebesült lányon, de sajnos még így is kritikus állapotban van. Egyelőre lélegeztető gépen kell lennie, annyira súlyosan megsérült. A doktor azt is elárulta, hogy műtét közben leállt a szíve és újra kellett éleszteni. Mindannyian sokkos állapotban álltunk az eset előtt, mindenkit megtört, amit hallottunk. Zayn teljesen összeomlott, elsápadt, a teste remegett. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy be akar menni hozzá. Perrie édesanyja ment be először a lányához. Addig próbáltuk Zayn-t megnyugtatni, kapott egy nyugtatót is a nővértől, mert féltünk, hogy valami baja lesz. Mindeközben újságírók és riporterek hada lepte el a kórház bejáratát, ezért az intézmény és a One Direction menedzsmentje is intézkedett a megfelelő biztonságról. Nagyjából fél óra elteltével jött ki Perrie anyukája, és zokogva férjéhez bújt. Megviselték a történtek, őt a legjobban, hiszen mégiscsak a gyermeke. A pakisztáni fiú is engedélyt kért, hogy bemehessen kedveséhez. Beöltözött a steril szerelésbe és belépett az ajtón…



Zayn szemszöge*

Elszörnyedtem attól, ahogyan Perrie-t megláttam az ágyon. Az teste tele volt sérülésekkel, mindenhonnan csövek lógtak ki belőle. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, ahogyan felé közeledtem. Kiszolgáltatottan feküdt, s pumpálta belé a levegőt a gép. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy elveszíthetem a szerelmem. Borzalmas volt így látni őt, szinte fizikai fájdalom járta át a testem. Zokogtam, mint egy kisfiú, nem bírtam leállni. Ő mindenem, az életem. A legszebb, legcsodásabb barátnő a világon, a szívem szakad meg, hogy ilyen állapotban van. Leültem mellé az ágyra és kezét az enyémbe helyeztem. Olyan ez, mint egy szörnyű álom, amiből alig várod, hogy felébredj, de sajnos ez a valóság, és nem fogsz felébredni, nem fog mindez a semmivé válni. Azt akartam, hogy jól legyen, hogy mindez csak a képzelet szüleménye legyen és ne kelljen ezt átélni. De rá kellett jönnöm, hogy nem tudom megváltoztatni a dolgokat. Pedig bármit megtennék érte. Ha azt mondanák, hogy többé nem énekelhetek, ha ezzel megmenthetem őt, akkor megtenném. Feladnék mindent, csak, hogy segíthessek rajta.
Percekig csak ültem és bámultam rá.

-         Nem zavarok? – jelent meg mellettem Camila, talán sosem örültem még neki ennyire. Egy gyors mozdulattal kezemmel megtöröltem az arcom.
-         Gyere, ülj le ide. Hogy hogy bejöttél?
-         Az orvos azt mondta, még egy személy mehet be. A srácok azt kérték, én legyek az. Ők lementek kávézni a szülőkkel, illetve a csapat többi tagja is megérkezett. Kint várakoznak. Liamék elmeséltek nekik mindent.
-         Ja értem. Most nézd meg, miért került ilyen helyzetbe?
-         Erre nem tudok választ adni, fogalmam nincs, miért történnek efféle dolgok. Nem tudom ki intézkedik odafent, de néha kegyetlen játékot űz az emberekkel.
-         Bele sem akarok gondolni, mi lesz ha…
-         Nem szabad ilyenre gondolni, meg se forduljon a fejedbe. Perrie erős lány, látod újra visszatért belé az élet. Küzd és nem fogja feladni. Minden rendben lesz, majd meglátod. Tudja, hogy szükséged van rá, ezért talpra fog állni.
-         Remélem igazad lesz, mert annyira szeretem őt. Mindig valamilyen változás tudatosítja bennünk, hogy mennyire fontos nekünk egy-egy személy. Imádom őt, de mostanában annyira elfoglaltak voltunk, hogy szinte alig volt időnk egymásra. Viszont ez a baleset ráébresztett, hogy ő számomra a legfontosabb és, ha jól lesz, ha ezen túl leszünk, akkor több időt kell szakítanunk egymásra. Vele akarok élni, összeházasodni és egyszer családot alapítani. Rájöttem, hogy ő az a lány, akivel ezt el tudom képzelni.
-         Meglep a nyíltságod és az őszinteséged. Örülök, hogy ezt hallom, csak olyan furcsa, hogy ezeket pont nekem mondod el. Elég furcsán indult a kapcsolatunk.
-         Bízom benned Camila. Tudom, hogy félreismertelek, és kibaszott bunkó voltam az elején veled. Nem érdemelted meg, nem adtál rá okot, amiért így viselkedjek. Azóta annyi idő eltelt, látom mennyire szereted Liam-et, aki a legjobb barátom és látom, hogy boldog melletted. Sokat mesél rólad, a terveitekről, a jövőtökről. Feleségül akar venni, kisbabát szeretne tőled. – ahogy a tervekről meséltem, halvány mosoly húzódott az arcára. Annyira bájos volt. – Szóval jó ember vagy, tiszta lelkű, önzetlen, akinek fontos mit érez a másik, s próbálsz is segíteni a többieknek. Ezt becsülöm benned.
-         Kedves, hogy ezt mondod, köszönöm. Én is kedvellek, pedig az elején nem voltál a szívem csücske. De jó srác vagy és Perrie-vel jó párost alkottok. Jó hallani, hogyan vélekedsz a jövőről.



Ebben a pillanatban éreztem, hogy Perrie megmozdítja az ujját. Szinte extázis állapotba kerültem, azonnal orvosért rohantam. Megtaláltam a doktor urat, aki műtötte a barátnőmet. Ő is észlelte a mozgolódást, és ezt nagyon biztató jelnek találta. Megkért bennünket, hogy menjünk ki, mert szeretné megvizsgálni.

Tudtam, hogy ez égi jel és hamarosan jobban lesz. Pozitívan gondolkodtam, Cami-nak hála rádöbbentem, hogy sosem szabad feladni…

***

Halihó!

Köszönöm szépen a véleményeteket, nagyon örültem mindegyiknek. 
Ez a rész kicsit szomorú lett, úgy éreztem hiányzik egy kis izgalom a történetből. 

Bízom benne, hogy ennek ellenére is tetszeni fog és számíthatok a PIPÁKRA és a KOMMENTEKRE!

ÉÉÉÉS: Felkerült az ÚJ BLOG Prológus része, kíváncsian várom a véleményeket, a feliratkozókat!

LINK

Millió puszi


12 megjegyzés:

  1. Nagyon megijesztettél az elején!
    Szeretem Zaynt, és Perrie-t is, nem akarom, hogy rossz történjen velük, nem érdemlik meg...

    Amikor megmozdult Perrie ujja, nagyon megörültem, remélem, hogy nem lesz semmi baj, és csak azért történt ez a szerencsétlenség, hogy Zayn és Cami jobban kijöjjenek egymással.
    Szerencsére igen. :-) Jó volt Zaynt ilyen őszintének hallani, engem is meglepne, de látszik, mennyire fontos neki a barátnője, és a fiúk, ezért is nem szerette az elején Camit. Ő jó ember, a barátnőjének hamar meg kell gyógyulnia! Még a szemem is nedves lett, nem történhet semmi rossz, mert akkor elsírom magam...

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg szörnyű, ami a lánnyal történt, én is szeretem mindkettőjüket és borzasztó ez a tragédia. Viszont ezzel párhuzam került Zayn és Camila életébe, hiszen a lány átélt egy hasonló balesetet, amiben elvesztette a barátját, most pedig Zayn van ebben a helyzetben, akinek a szerelme lebeg élet és halál között.
      Tudják min megy keresztül a másik, ezért is értik meg jól a másik érzéseit, és ez bármennyire is megrázó, segít közelebb kerülni.

      Hamarosan kiderül, hogy hogyan alakul az életük.

      Köszönöm, hogy írtál, nagyon örültem neki!

      puszillak♥

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :)

      puszi♥

      Törlés
  3. Óóóó! Ne már! Megijedtem. Nagyon jó lett, SIESS! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megijedtél, akkor elértem a célom. Örülök neki!

      Köszönöm szépen az elismerést!

      puszi♥

      Törlés
  4. Szegény Perrie... Remélem a dolgok jobbra fordulnak... :) Am nagyon jó lett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szegény most nagyon szörnyű helyzetben van!
      De hamarosan minden ki fog derülni.

      Köszönöm, hogy írtál!

      puszillak♥

      Törlés
  5. Szegény Perrie,mindig történik vele valami.
    De reménykedem hogy nem lesz semmi baja.:)
    Mikor lesz kövii?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szomorú ami vele történt. Személy szerint nagyon kedvelem, szimpatikus csajszi. Nemsokára kiderül hogyan folytatódik a történet.

      Ha minden jól megy, akkor talán holnap fel tudom tenni az új részt!

      puszi♥

      Törlés
  6. Itt vagyok, és én örülök a szomorú résznek is. Nem tudom mi van velem, de ez most nagyon megérintett. Szeretem Perriet, annyira életvidám és olyan cuki. Nem akarom, hogy baja legyen. De nagyon tetszett ez a váratlan fordulat. Megható, hogy a fiúk mind oda siettek, hogy így kitartanak egymás mellett.

    Mikor közölték, hogy mi baja Perrienek, az kicsit olyan volt, mint egy újságcikk. Hirtelen úgy éreztem, mintha tényleg megtörtént volna. Olyan szomorú lettem. Jó érzés volt rájönni, hogy csak egy érdekes fordulatról van szó a történetben.

    Örülök, hogy a végén biztató jelként megmozdult az ujja. Remélem rendbe jön majd.
    Imádtam ezt a részt is! <3
    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha szükség van ilyen fejezetekre is, amikor valami baj történik, különben egy idő után unalmas, ha mindenki boldog és gondoktól mentesen élik az életüket.

      A fiúk ismét bebizonyították, hogy mennyire jó barátok és a bajban is kitartanak egymás mellett, én gy képzelem el őket és remélem a való életben is ilyenek.

      Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon nagyon örültem!

      puszillak♥

      Törlés