38. rész - Együtt mindent megoldunk

Próbáltam úgy tenni, mintha nem érintett volna meg annyira ez a levél, de Liam előtt nem tudom letagadni az érzéseimet. Fájt, amit olvastam, nem készültem erre fel. Nem is gondoltam, hogy ennyire megrendít, hiszen mióta Liam belépett az életembe, szinte felvirágzott minden körülöttem. Hazudnék, ha azt mondanám túl tettem magam a halálán, dehogyis, egyszerűen csak kevesebbet gondolok rá, és igyekszem túl lépni rajta. Most pedig újabb titkot tudtam meg  arról az estéről és fájdalmas belegondolni a történtekbe. Liam nem kérdezett semmit, magához ölelt és szorosan átfonta karjait a hátamon. Megnyugtató volt az érintése, szükségem volt rá nagyon. Megmutattam neki az írást, de nem akarta megnézni. Maradjon az én titkom, hiszen az én múltamhoz kötődik. Együtt érző és megértő volt. 

-         Jól leszel? – kérdezte, miután megtöröltem a szemeimet.

-         Igen, csak fel kell dolgoznom.

-         Durva dolgot tartalmaz a levél?

-         Olvasd el nyugodtan, előtted nincsenek titkaim. – Liam kezébe vette a papírdarabot és elkezdte olvasni a tartalmát. Gyorsan végzett vele, s láttam a meglepettséget az arcán.

-         Uhh, hát ez… kicsit félelmetes, főleg hogy mindezt a baleset éjszakájára tervezte, vagyis úgy értelmeztem.

-         Így van.

-         Ott akarta megkérni a kezed, ahol én tettem meg. Úristen! – kezét szája elé tette, őt is meghatotta, amit a levélben olvasott.

-         Egyébként az édesanyja hozta ezt el nekem. A szobájában találta, az egyik szekrény fiókjában. Valamiért nem küldte el a bátyjának. Úgy döntött megmutatja nekem, hiszen a levél tartalmának fontos része vagyok.

-         Tudnod kell Cami, hogy mindenben melletted állok. Tudom, hogy ez nehéz, de támogatlak és segítek mihamarabb túljutni rajta.

-         Köszönöm, édes vagy! Drágám, ha már itt tartunk, és nem éppen úgy jött össze az üdvözlés, ahogyan azt terveztem, valamit el kell mondanom neked.

-         Baj van? Megijesztesz.

-         Pár napja elmentem a nőgyógyászhoz, mert…

-         Ne, ne is folytasd. Úristen, Camila terhes vagy?

-         Liam, várj, had fejezzem be.

-         Édes istenem, kisbabánk lesz?!

-         Liam kérlek… - képtelen voltam bármit is mondani, mert minden megkezdett mondatomba belevágott. Nagyon idegesített, amiért nem hallgat végig.

-         Annyira durva, épp erről beszéltem Niall-el, hogy milyen lenne ha egyszerre lennénk apák és…

-         Nem vagyok terhes. – vágtam közbe most már én is.

-         Mi? Nem értem.

-         Azért mentem el orvoshoz, mert azt hittem az vagyok. Néhány évvel ezelőtt megesett velem hasonló, terhességre utaló tüneteket produkáltam, de aztán kiderült, hogy nem vagyok az. Most is ez a helyzet, álterhesség. Nem tudni az okát, épp ezért a doki elküldött egy meddőségi specialistához, aki kivizsgál és megmondja, hogy van-e valami köze az álterhességnek a meddőséghez. Ugyanis akiknek nem lehet gyerekük, görcsösen vágynak rá és a testük így reagál. – könnyek szöktek a szemembe. Fene vigye el a hülye érzékenységemet.

-         Akkor ez azt jelenti, hogy talán…

-         Nem tudom. Lehet. Az orvos szerint ez csak egy felvetés, utána kell járni, hogy kiderüljön az igazság.

-         Kicsit sok infó ez negyed óra alatt.

-         Sajnálom, gondolj bele, nekem milyen érzés ez.

-         Tudom, drágám. Ezen is túl leszünk, együtt megoldjuk.

-         Kaptam időpontot a vizsgálatra, még itthon leszel. Eljössz velem, ugye?

-         Hát persze, ez nem is kérdés.

-         Még meglóghatsz!

-         Hogy érted?

-         Elég zűrös vagyok, szóval ha nem akarsz elvenni, megértelek, találsz majd magadnak olyan lányt, aki gyereket is tud neked szülni, ha erre képtelen lennék.

-         Camila, ne idegesíts, mert elverem a feneked. Hogy beszélhetsz ilyet butaságot. Szeretlek, és ha úgy adódna, hogy nem lehet babánk, akkor sem esünk kétségbe, megoldjuk. Nem csak akkor kellesz, amikor minden rózsás. A bajban is összetartunk, ezért is házasodunk össze. Dinka nő! – mellkasába fúrtam az arcom, majd puszit nyomtam rá.

Hogy oldjam a keletkezett feszültséget, segítettem kipakolni a ruhákat, majd leültünk vacsorázni a megterített asztalhoz. Liam értékelte az igyekezetemet, nagyon örült az ételeknek, amit elkészítettem, s külön dicséretet kaptam a desszert miatt. Jól esett neki, hogy így vártam haza, ezt többször hangoztatta. Sokat mesélt az elmúlt hetekről, arról is, hogyan teltek a koncertek Harry nélkül, milyen volt a hangulat. Harry említésekor mindig elérzékenyült egy kicsit, tudom, hogy rettentően megviseli a távozása, még ha nekem nem is mondja. Ők öten olyanok, mint a testvérek. Kitartanak egymás mellett, megvédik a másikat, amikor szükségét érzik. Jó barátok, hiába pletykálnak ellentétekről az újságok.

-         Említetted az előbb, hogy beszéltetek Niall-el a babákról, és hogy milyen jó lenne, ha egyszerre lennétek apák. Jól értelmeztem ezt? – piszkálta a fantáziámat ez a kijelentés.

-         Csak egy felvetés volt, beszélgettünk komoly és felnőtt dolgokról Niall-el, ami talán furcsa, de Niall komolyabb lett néhány hónap alatt, mint a srácok összesen. És pedzegettük milyen lenne ha…

-         Értem.

-         De most ne is beszéljünk erről. Segítek összeszedni a tányérokat, elmosogatok, te pedig addig eressz vizet a kádba és érezzük jól magunkat együtt. Hiszen már annyira hiányoztál…

Niall szemszöge*

Már ideje lenne indulni, de Hanna még sehol nincs. Hát persze, a nők állandóan csak cicomázzák magukat, fél óra hajigazítás, fél óra smink, egy óra ruhaválasztás. Én két perc alatt felvettem a ruhám, magamra kaptam a baseball sapkám és indulásra készen álltam a bejárati ajtóban. Persze azt hallom, hogy „mindjárt jövök, mindjárt jövök”, de semmi nem történt. Néhány perc múlva viszont gyönyörű barátnőm megjelent a lépcső tetején, és végre indulhattunk az ultrahang vizsgálatra. Mindketten idegesek voltunk. Rajta nagyon látszott, igyekeztem megnyugtatni őt és nem mutatni a saját parámat. Számomra a legfontosabb, hogy egészséges legyen a pici, minden rendben legyen vele. Természetesen Hanna számára is. Viszont a tény, hogy kiderül, milyen nemű lesz, hoz némi izgalmat az életünkbe. A kórházhoz érve néhány rajongó és újságíró várakozott, piszok pontos infót kaptak a hollétünkről. Mint mindig, most is kedvesen üdvözöltem a jelen lévőket, sor került néhány fotókészítésre és aláírás osztásra, majd pillanatok alatt eltűntünk az épületben. Leültünk a váróterembe, de nem sokkal később már szólítottak is bennünket.

-         Üdvözlöm Önöket! Mielőtt megkezdeném az ultrahang vizsgálatot, feltennék néhány kérdést. – felelte a doktornő, miután helyet foglaltunk a székben.

-         Rendben. – válaszolta Hanna. Kezem a combjára tettem, mire ő megszorította kézfejem.

-         Észrevett bármilyen szokatlan dolgot mostanában? Fájdalom, szúró érzés, esetleg görcs?

-         Nem, semmi ilyen nem volt.

-         Élnek szexuális életet? – ettől a kérdéstől féltem a legjobban, teljes vörös színben pompázhatott az arcom. Nem vagyok én hozzászokva, hogy egy idegen ember a nemi életemről kérdezzen. Hannára hagytam a válaszadás lehetőségét. Én csak makognék, mint egy hülye.

-         Igen, élünk. – Hanna mosolygott. Vagyis inkább finoman kiröhögött.

-         Milyen rendszerességgel? – ezt most komoly?! Milyen kérdés ez?! Uram isten, azt hiszem rossz helyre tévedtem.

-         Hetente néhányszor.

-         Remélem a pózokra nem kíváncsi a doktornő. – bökte a csőröm ez a kérdés, úgy döntöttem nem fogom vissza magam.

-         Nyugodjon meg Mr. Horan, az nem érdekel. – mosolygott, majd mikor nem figyelt Hanna oldalba vágott. Amúgy észrevettem ám a Mr. jelzőt, micsoda tekintélyt parancsoló vagyok. – Remek. Étvágya van, folyadékot iszik rendesen?

-         Igen, illetve szedem a felírt vitaminokat, eszem sok gyümölcsöt-zöldséget, és sportolok. De csak mértékkel.

-         Nagyon jó. Akkor kérem fáradjon át a másik helyiségbe, deréktól lefelé vetkőzzön le, azonnal megyek.

Perceken belül átballagtunk a szomszéd szobába, ahol Hanna feküdt, vagyis ült abban a furcsa, számomra félelmetes székben. Leültem mellé egy odahúzott székre. A doktornő elővette azt a zselés trutymót és rányomta kedvesem hasára. Sajnos most először volt lehetőségem elkísérni őt ultrahangfelvételre. Hallottam a baba szívhangját, ami olyan felemelő érzés volt. A TV-ben sokszor láttam ilyet, és nem is értettem mi olyan nagydolog ebben a vizsgálatban. Hát most már tudom. Csodálatos a tudat, hogy a szív, ami ott dobog a kis testében az életet jelenti számára. Az én gyermekemé, aki bearanyozza majd a napjaimat. Szinte pillanatok alatt lettem felnőtt, mert rájöttem, mekkora felelősséggel tartozom majd érte.

-         Nos, látni a kezét, illetve a lábát is. Most épp mosolyog, látják?!

-         Istenem, pont olyan mint te édes. – szipogta Hanna, miközben a könnyeit törölgette.

-         Dehogyis. Rád hasonlít, olyan gyönyörű, mint a mamája.

-         Kíváncsiak a nemére? Mert akkor megmondom.

-         Látja? – kérdeztem izgatottan.

-         Igen. Drágám szeretnénk tudni, ugye?

-         Jó lenne.

-         Halljuk. – Hanna megszorította a kezem.

-         Az ultrahang felvétel kisfiút mutat. Nézzék, ott van a nemiszerve.

-         Úristen, fiunk lesz. Egy fütyis Horan bébi. Én annyira boldog vagyok.

-         Én is szívem. Mint mondtam nekem mindegy a neme, de te tudom, hogy vágytál egy kisfiúra.

Össze-vissza puszilgattam a kedvesemet, eddigi életem legcsodálatosabb perceit okozta ezzel. Lesz egy gyönyörű kisfiam, akinek megtaníthatom mindazt, ami számomra fontos.

***

Igazán hálás vagyok nektek. A pipákért, a kommentekért. Mindegyik nagyon jól esik és látom, hogy van értelme az írásnak. 

Mint mindig, most is remélem, tetszeni fog ez nektek. Várom a vélemények bármely formáját! Kérlek ÍRJATOK, PIPÁLJATOK, nem kerül semmibe, nekem viszont sokat jelent. 

Bocsi a szövegbeli csúszásokért és betűváltozásokért, a blogspot ma nagyon nem akarja azt, amit én.