29. rész - Nem szólhatsz bele mások életébe!

Nagyot nyeltem, mielőtt Niall és Hanna helyet foglaltak mellettünk az ágyon. Mindketten idegesek, feszültek voltak. Nem tudtam mire számítsak, milyen hírrel érkeztek, hogyan döntöttek. A másodpercek, amíg nem szólaltak meg, szinte óráknak tűntek. Végül Hanna kezdett beszélni.

-         Sokat agyaltunk, mindketten átbeszéltük a dolgokat, elmondtuk egymásnak az érzéseinket. Úgy döntöttünk... hogy megtartjuk a babát. Biztosan nem lesz egyszerű, de úgy érezzük, rátok számíthatunk. Niall természetesen folytatja a turnét, de amikor csak tud, meglátogat majd. Semmiben nem akarom őt akadályozni.

-         Szeretnénk ezt a kisbabát. – vette át a szót a szöszke ír fiú, miközben szemeit dörzsölgette. – Hanna és én is nagyon fiatalok vagyunk, talán nem tudjuk mire vállalkozunk. De megtartjuk, és bízunk benne, hogy támogattok bennünket.

Furcsa érzés volt hallgatni Niall szavait, azt ahogyan a kisbabáról beszélt. Hihetetlen, hogy neki és a legjobb barátnőmnek gyereke lesz. Vajon mit fognak szólni mindehhez Niall, illetve Hanna szülei? Hogyan fogadja a menedzsment, a srácok vagy a rajongók? Ezt csak rövid ideig lehet titokban tartani, egyszer úgyis fény derül mindenre.

-         És titokban tartjátok? – kérdeztem tőlük megilletődve.

-         Egy darabig igen. Később pedig hivatalosan be fogom jelenteni, hogy gyerekem lesz. – mesélte a jövőbeli terveit Niall.

-         Jól van. Én személy szerint örülök a hírnek, annak, hogy kisbaba érkezik a családba. De tudnotok kell, nem lesz egyszerű. Egy gyerek nem csak eszik és alszik. Sír, sokszor éjszakákon át. Biztosak vagytok benne?

-         Igen, megbeszéltük, mérlegeltünk, és ez a végső döntés. Számíthatunk rátok? – kérdezte Hanna reményteli hangsúllyal.

-         Ez egyértelmű, persze, hogy támogatunk.

-         Köszönjük. – magunkhoz öleltük a jövendőbeli szülőket. – Most megyünk, el kell intéznünk egy-két telefonhívást. Az sem lesz olyan egyszerű.

Mosolyogva lépkedtek ki a szobából, Niall lágy puszit nyomott barátnője arcára, majd magukra zárták az ajtót. A hír hallatán a gondolataim csak úgy cikáztak, de semmit nem tudtam mondani. Ültem az ágyon, és Liam-et bámultam, miközben elheveredett a paplanon. Különleges érzés kerített hatalmába. A féltékenység, az izgalom, a szomorúság, az öröm és a kétségbeesés furcsa egyvelege. Örültem a boldogságuknak, ez igazán komoly elhatározás, egy életre szól. Nem tudni hogyan alakul a kapcsolatuk, hiszen még csak pár hete járnak együtt. Mi lesz ha nem működik, és szakítanak? Ott lesz egy ártatlan kisember, aki szeretné az életét. Nem mondom, hogy örökké együtt lesznek, de Niall akkor is gondoskodna a gyermekéről. Féltem őket, de mégis egy kicsit irigy vagyok rájuk. Szeretik egymást, még ha csak oly rövid ideje is vannak együtt. De őket mindörökké összeköti az a parányi kisbaba, akinek a szülei lesznek. Bármi történik, akkor is kötődnek majd egymáshoz.

A konyhában kotorásztam, kakaót kerestem a szekrényben. Hajnali 2 óra volt, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Nem én várok gyereket, de mégis ezen járt az agyam folyamatosan. Mielőtt lejöttem volna, benéztem a vendégszobába. Liza sehol sem volt, Harry-nél maradt. Ez is aggasztott egy kicsit, a göndörke biztosan elcsavarta a húgom fejét. Marha jó. Ha nincs ló, jó a szamár is. Elképesztő ez a gyerek. Mániája, hogy újabb fogásokkal büszkélkedjen.

Sikerült rábukkannom a kakaóra, jól el lett rejtve. Kiöntöttem a tejet, majd a bögrét a mikróba helyeztem. Miután jó forró lett, beletettem a kakaót, elkevertem és a nappaliba mentem. Leülve a kanapéra, hallottam a faburkolatú lépcső recsegését. Liam szemeit dörzsölgetve, álmosan jelent meg egy szál alsóban a nappali boltívénél. Lehuppant mellém a kanapéra, fejét az ölembe passzírozta és a combomat átkarolva feküdt rajtam.

-         Miért nem alszol, drágám? – kérdezte, miközben nagy szemeivel engem bámult.

-         Nem tudok, kicsit feszült vagyok.

-         Miért?

-         Ez a baba dolog, akkor Liza sem jött haza, illetve az is rossz érzést kelt bennem, hogy holnap van az utolsó nap, amit együtt tölthetünk. Gyorsan elszaladt ez az egy hét.

-         Istenem, Cami! Folyamatosan agyalsz, olyan dolgokon, amiken nem kéne. – ingerülten ült fel a kanapén. - Hanna és Niall felnőtt emberek, döntöttek a terhességet illetően, és ezt el kell fogadni. A testvéred sem kisgyerek már, legyen már joga azzal randizni, vagy épp tölteni az éjszakát, akivel ő akarja. Feleslegesen foglalkozol ezekkel a dolgokkal, törődj inkább magaddal, velünk. Állandóan másokat felügyelsz, más életét istápolod. Tedd előtérbe a te életed, a mi kapcsolatunkat. Kicsit unom már, hogy minden fontosabb, mint én. – meglepett Liam nyers őszintése, nem tudtam mire vélni a kirohanását.

-         Nem igaz, amit mondasz. – egy mondatban ki akartam fejezni a nem tetszésemet.

-         De igen. Amióta Liza itt van, azóta ezen rágódsz, hogy mi lesz Harry-vel és vele. Vagy előtte Niall és Hanna kapcsolatán bosszankodtál. Hülyeségekkel tömöd a fejed, amihez semmi közöd.

-         Bocsánat, hogy érdekel a barátnőm vagy épp a húgom élete.

-         Nem ez a baj, hanem az, hogy túlságosan is sok energiát ölsz ebbe bele. Ez a probléma.

-         Sajnálom, hogy nem tudsz megérteni, de szívemen viselem a szeretteim sorsát.

-         Figyelj Cami, nem akarok veszekedni. Felőlem ülhetsz itt és rághatod magad mások életén, de ne lepődj meg, ha mindenki ellened fordul majd. Vagy éppen elsétálsz az igazán fontos dolgok mellett.

Kezét a térdemre helyezte, finoman megszorította, s távozott a nappaliból, egyenesen az emeletre. Nem tehetek róla, ilyen vagyok, érdekel mások sorsa. De vajon hogyan érthette azt, hogy elsétálok az igazán fontos dolgok mellett? Fogalmam sem volt, mire gondoljak.

Felmentem az emeletre, Liam a telefonját babrálta, nem nézett rám, akkor sem, amikor mellé feküdtem. Szótlanul ültem mellette, nem bírtam megszólalni. Rossz tulajdonságom, hogy veszekedés után félek bármit is mondani, de hogy miért, arra nincs ötletem. Így továbbra az ágy háttámlájának dőltem és azt vártam, hogy Liam hozzám szóljon vagy legalábbis rám nézzen. Hiába. Semmi sem történt. Továbbra is a telefont piszkálta, s mintha levegő lennék, cseppet sem foglalkozott velem. Duzzogni kezdtem. Ellentétes irányba fordultam, a virágmintás anyagot a lábam közé gyűrtem, és néztem a szoba ajtaját, ami épp szemközt volt velem. Nagyjából 10 perc telt el, amikor hallottam a készülék lehelyezését a polcon, és az érintés, amely annyiszor megdobogtatja a szívem, révbe ért. Összerezzentem tőle, bármennyire is akartam.

-         Ne duzzogj, az olyan gyerekes. Te pedig komoly nő vagy, ezt állítottad magadról. - éreztem az iróniát a hangjában, ami lágy mosolyt csalt az arcomra.

-         Nem duzzogok. Amúgy örülök, hogy észreveszel, azt hittem levegőnek nézel.

-         Láttalak, csak vártam, hogy mondj valamit. – mély lélegzetet vettem, s kimondtam azt a szót, amit nem szeretek hangoztatni.

-         Igazad van. Néha lehet, hogy túlságosan lefoglal mások élete.

-         Jól van, szívem. Majdnem jó, a néha szócskát cseréljük ki mindig-re és meg leszek elégedve. – most már mosolygott, feltett szándéka, hogy engem bosszantson.

Egy határozott mozdulattal magam alá gyűrtem és kis kezeimet a mellkasán pihentettem. Huncut szemekkel vizslatott engem, s érzéki csókot leheltem ajkára. Az a csók egészen a gyomromig hatolt. Majd hirtelen átfordított, és fölém kerekedett. Kezeit az enyéimen támasztotta és finom szájával a nyakamat puszilgatta. Beleremegtem szája érintésébe. Olyan nagy hatást gyakorol rám, sosem éreztem még ilyet. A nyakamtól egészen a köldököm aljáig hintett csókokkal, s minden egyes érintkezés a bőrömmel, izgalomba hozott. Kezével megragadta a karom és ülőhelyzetbe húzott. Finoman levette rólam az alvós pólót és a földre dobta. Szégyenlősen ültem egy szál alsóneműben a párnák között. Lehámozta rólam az egyetlen biztonságot adó ruhadarabot is és az alvóruha mellé hajította. Ott feküdtem, pirulva, képtelen vagyok megszokni, hogy teljes egészében a meztelen testemet látja. Lerúgta magáról a boxeralsóját és közel került. Nagyon közel. Finoman, érzékien, óvatosan mozgott bennem. Hallottam szíve dobbanását, az érzés, amikor a legközelebb vagy a szeretett férfihoz, leírhatatlan. Csodálatos éjszakát töltöttünk el együtt, és szerelmesen, kiszusszanva hajtottuk álomra fejünket.

Boldogan ébredtem reggel, a szerelmem a karjai között tartott, békésen szuszogott mellettem. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy az utolsó napot

tölthetjük együtt, de hamar 

elhessegettem a gondolatot. Próbáltam úgy kimászni az ágyból, hogy ne keltsem fel őt. A fürdőbe vezetett az utam, ahol frissítő zuhanyt vettem. Miután elkészültem, ruha után keresgéltem a szekrényben. Kinézve az ablakon csodálatos látvány fogadott. Az éppen felkelő nap sugarai világítottak be a szobába, ritkaság az ilyen ebben a szürke városban. Engem ezek a napok mindig feldobnak, így el is határoztam, hogy kihasználva a jó időt, szabadtéri elfoglaltságot keresek magunknak. Felöltöztem, lementem a nappaliba és a laptopomat nézegettem. Olyan helyet akartam keresni, ahol talán Liam sem járt és mindketten új élményekkel gazdagodhatunk. Ki akartam élvezni az utolsó napot. Kinéztem néhány látnivalót, felírtam a fontos információkat egy papírra. A laptopom pötyögése közben a bejárati ajtó halk nyitódását, majd záródását hallottam. Liza sunnyogva igyekezett fel a lépcsőn. Negyed 8 volt, meg is lepett a korai hazaérkezés.

-         Neked is jó reggelt! – köszöntem, de szemem a laptopon maradt.

-         Szia Cami! – zavarban volt, megilletődve jött a nappaliba, alig mert a szemembe nézni.

-         Na jól telt az este? – dühös voltam, nagyon. De Liam szavai jártak a fejemben, talán igaza van és nem jó, ha mindenbe beleszólok.

-         Igen, elvoltunk. Megnéztünk egy filmet, popcornt ettünk, beszélgettünk. Aztán elaludtam a kanapén. Sajnálom, hogy csak most jöttem. De nem volt semmi.

-         Jól van, örülök, hogy jól érezted magad. Már megérte Londonba jönni. – mosolyogtam. Őszinte mosoly volt, kezdtem elhinni, amit kedvesem sulykolt belém.

-         Ennyi? Semmi leszidás, dorgálás, csupán egy kedves mosoly? Cami, jól vagy? – nem értette a reakcióm. Magam sem. Azt vártam magamtól, hogy kiakadok. De nem így lett. S ez jobb is így.

-         Liza, nem vagy már kisgyerek. – ez Liam szólása volt. – El tudod dönteni, hogy kivel, mit, hol akarsz csinálni. Én pedig támogatlak. Ha neked a bájolgó, női szíveket összetörő macsó gyerek, Harry Styles kell, akkor legyen így. Okos lány vagy te! – úristen miket beszélek. Ha nem történt semmi köztük, annak egy oka volt. Az én túlzott szigorúságom, ami tudom, hogy meghatotta Lizát. Most pedig néhány mondattal azonnal a göndörke karjaiba lököm. Mindegy, Liza nagy lány, tudja mit tesz, az én életemmel foglalkozzak… Liam eszmefuttatását próbáltam felidézni. Miért kell neki mindig olyan okosnak lennie?

-         Oké, ha így gondolod, az jó. Mert valóban így gondolod, ugye?

-         Hát persze. – 90% hazugság, 10 % igazság. Muszáj. – Kérsz reggelit? Csinálok bundáskenyeret.

-         Jó! Terveztek valamit mára? – tette fel a kérdést, miközben helyet foglalt az egyik széken.

-         Szabadtéri programot terveztem mára, gyönyörű odakint az idő. Kicsit hűvös, de legalább süt a nap.

-         Liam-mel ketten?

-         Nem feltétlenül. Jöhetsz, vagyis jöhettek ti is. – nem konkrétan Harry-re gondoltam, de a húgom a többesszámot átgondolva, biztosan.

-         Meglátom. Mehetnénk mind együtt. Niall, Hanna, Liam, te, Harry, Zayn, Perrie, Louis, a barátnője és én. Milyen jó lenne már.

-         Louis-ék már otthon vannak?

-         Igen, este érkeztek. Hamar összebarátkoztunk. Nagyon nagy arc. Csípem a srácot.

-         Szóval közös program a One Direction-nel és barátnőikkel?

-         Ahha, jól hangzik, nem?

-         Nagyon. Akkor küldök majd üzenetet a srácoknak, megkérdezem van-e kedvük. Olyan helyre kellene menni, ahol nincs sok ember, vagy nincs tele tizenéves fruskákkal. Mert ha meglátják a fiúkat, annyi a nagyszerű napnak.

Amíg én a reggelit készítettem, Liza a telefonomról sms-eket küldött a többieknek, felajánlva a délutáni programot. Illetve ezután újabb helyek után böngészett. Talált néhányat, ami autóval jól megközelíthető. Cetlikre felírta a célpontokat, így már csak a válaszra kellett várnunk. Egy biztos, egy egész nap a csapattal, barátnőstül, annál izgalmasabb programot el sem lehet képzelni. Néha ketten is dilisek, ha összerakod mind az ötöt, abból aztán könyörtelen jó kedv és nevetés alakul ki…

***

Nem győzöm megköszönni a pipákat és az írott véleményeket. Mindegyik nagyon nagyon jól esett! Köszönöm azoknak, akik eddig nem írtak, de most megosztottak néhány gondolatot a történetet illetően.

Hálás vagyok az újonnan érkezett díjért is, kedves, hogy van, aki gondol rám.

Remélem tetszik ez a rész is, bár kevésbé lett izgalmas, mint az előző részek.

Kérlek továbbra is írjatok, pipáljatok! Az új olvasók véleményét is nagyon várom.

Sokat jelent nekem ez a kis társaság, mindig bearanyozzátok a napomat a kedves gondolataitokkal!

Puszillak titeket!