2013. április 10., szerda

21. rész: "Nem tudnék bárkit is mondani, aki jobban szeretne Liam-nél”


Jártam London utcáit, s próbáltam elhessegetni a rosszabbnál-rosszabb gondolatokat. Sajnos ilyen érzékeny bolond vagyok. Nem tehetek róla, hogyha nem mondta volna, hogy valamennyire felkavarta az, hogy Danielle-t mással látja, akkor nem szálltam volna ki. De az indulatoktól vezérelve képtelen voltam ott maradni vele. Fájt ezt hallani. Oly sokszor láttam őket együtt, s borzasztó volt a tudat, hogy aki szeretek, nem lehet mellettem. A Seychelle-szigeteken lévő nyaralás is pont ilyen volt. Történt köztünk egyes s más előtte, és ott kézen fogva látni mással azt az embert, aki iránt érzek valamit, cseppet sem volt kellemes. És akkor most megint felbukkan ez a lány és összekuszál mindent. Lehet túlzásba viszem a szenvedést, de akkor sem bírok úgy tenni, mintha nem bántana.
Szóval efféle gondolatok jártak a fejemben, amíg sétálgattam. Egy idő után viszont úgy éreztem nem akarok tovább menni, s leültem egy belvárosi ház kerítésének peremére. Ott ültem perceken keresztül és a földet bámultam. Kis idő múlva egy fekete Porsche állt meg az út szélén. Nem néztem oda, csak a jármű leparkolását láttam. Aztán megjelent egy ismerős arc. Louis volt az. Nem is tudom mennyi az esélye annak, hogy egy kerítés mellett ülve összetalálkozzak a One Direction valamely tagjával. Nagyon csekély. De mégis így történt. Talán valamilyen chip van belém ültetve, ezáltal mindig tudják hol vagyok. Louis leült mellém, és nyugalmat sugárzó szemeivel csak bámult rám.

-         Liam küldött? – kérdeztem halkan.
-         Nem. Bár mesélte mi történt, de nem ő küldött. Meg nem is téged kerestelek, egyszerűen csak erre volt dolgom és megláttalak, amint a kerítésnél ülve lógatod az orrod. Jól vagy?
-         Megvagyok. Lehetne jobb is.
-         Figyelj, tudom, semmi közöm hozzá, de ha meghallgatsz, elmondom a véleményem. – enyhe fejbólintással jeleztem, hogy hallgatom. – Tudod Liam és Danielle között mindig nagy volt az egyetértés, ritkán veszekedtek és nagyon szerették egymást. Aztán mindez kicsit csillapodott, gyakoribbak lettek a nézeteltérések és oda jutottak, hogy együtt jártak, de egymás mellett éltek. Aztán jöttél te, és a találkozástól Liam teljesen megváltozott. Sosem felejtem el, milyen lelkesen mesélte, hogy összeütközött egy lánnyal a kávézóban, és ő hanyatt vágódott. Áradozott rólad, akár csak egy kisfiú a hőn szeretett játékáról. Ezért a srácokkal arra biztattuk, hogy keressen meg téged, hátha hasonlóképp szimpatizálsz vele. Na de akkor Danielle bekavart és jött a félreértések egész sora. Majd újra egymásba gabalyodtatok, aztán Danielle újra színre lépett, és végül az egzotikus hétvégén mindketten rájöttetek, hogy nem akartok egymás nélkül élni. Ezt Dani is belátta, és elfogadta. A kapcsolatuk zátonyra futott, ami nem megy, nem kell erőltetni. Azóta viszont nem telik el nap, hogy Liam ne beszélne nekünk rólad, vagy ne akarna felhívni, üzenetet küldeni. Ő nem az a srác, aki néhány hónapig együtt van valakivel, majd újabb zsákmány után néz. Imád téged Cami, hidd el nekem. Bárkit megkérdezhetsz a bandából, mind ezt fogják mondani.
-         Én is tudom, hogy szeret, és valóban annyi mindenen keresztülmentünk, csak az, amit mondott, úgy elbizonytalanított, olyan rosszul esett.
-         Miért, mit mondott?
-         Hogy kicsit tényleg felkavarta az, hogy Danielle-t más fiúval látta.
-         De ez nem jelent semmit. Kb. két hónapja szakítottak, azóta vagytok együtt ti is. Ideje sem volt ezen agyalni, és szerintem nem is akart. Most pedig együtt látni a volt barátnőt valakivel, biztosan nem lehet jó. De ez nem azt jelenti, hogy érez iránta bármit is. Ha a helyében lennék, én is hasonlóképp éreznék.
-         De ha nem érzek semmit, akkor miért kavar fel? Ezt nem értem, mert nem így gondolom.
-         Együtt lenni valakivel hosszabb ideig nem semmiség. Azt nem lehet csak úgy elfelejteni. Bocsáss meg, hogy felhozom, de te sem vagy teljesen túl a volt barátodon.
-         De az más. Ő meghalt. Ezen nem olyan könnyű túllépni.
-         Egy lényeges gondolat van itt: nincs. Neked nincs a volt barátod, Liam-nek pedig nincs Danielle. Elveszíteni valakit, akit valaha szerettél, akármilyen módon, sosem könnyű. Ez így van Cami, akár elhiszed, akár nem.
-         Szóval szerinted is túlreagáltam?
-         Megértem az érzéseid, de a másik oldalt is megértem. Nem azt mondom, hogy tegyél, úgy mintha minden rendben lenne és nem esne rosszul. Ember válogatja, kinek mi esik rosszul, de ezt raktározd el magadban jó mélyen és próbálj tovább lépni. Jelen pillanatban nem tudnék bárkit is mondani, aki jobban szeretne Liam-nél. Nekem elhiheted, egész nap ezt hallgatom. – mosolygott. Halvány mosolyra húztam a számat. Igaza lehet.
-         Köszönöm Louis, de tényleg. Ezt az arcodat eddig nem ismertem. Csak a poénos, vicces oldaladat.
-         A külvilág felé ezt mutatom, a komoly oldalam marad a családnak és a barátoknak.
-         Ez azt jelenti, hogy…?
-         Igen, a barátom vagy. S tudnod kell, bármi történik, melletted leszek. Lehet, hogy keveset találkozunk, vagy épp nem beszélünk annyira sűrűn, de az a kevés idő is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek jó ember vagy. Ja és megjegyzem, kiérdemelt helyed van, nem sok embert engedek magamhoz közel. – mosolygott és átkarolta a vállam.
-         Hálás vagyok. – puszit nyomott a fejem búbjára, majd megfogta a kezem és az autóhoz vezetett.
-         Gyere, haza viszlek. – engedelmeskedtem és helyet foglaltam az anyósülésen. Az út alatt sokat beszélgettünk, elmesélte, hogy kiruccanást tervez a héten El-el, egészen Dubaiig menekülnek. Furcsa Louis-nak ezt az énjét látni, ugyanis mindig ő a humoros, a csipkelődős srác, aki minden mókában benne van. Most pedig egy bölcs, kedves, segítőkész fiút látok.


Louis ígéretéhez híven a házunkig vitt. Megszorította a kezem, ezzel is jelezve a támogatását. Puszit adtam neki, és kiszálltam az autóból. Az ajtóhoz érve visszapillantottam. Intett egyet felém, majd elhajtott a fekete autóval. Amikor beléptem, csend honolt az egész házban. Senki nem volt otthon, Hanna még biztosan Niall-el töltötte az idejét, pedig már 7 óra volt. Lepakoltam a kulcsokat és a táskát az előszobai polcra és a nappaliba mentem. A párnák szanaszét voltak, ezért gondoltam összepakolok egy kicsit. Néhány perc múlva egy ismerős kar fonta át magát a derekamon. Megrezzentem, s kicsit meg is ijedtem az érintéstől. Persze tudtam ki az, de egyszer csak a semmiből bukkant fel. Nem szóltam egy szót sem, megfordultam és magamhoz öleltem. Feleslegesnek éreztem az értelmetlen locsogást. Ahogyan öleltem, eszembe jutottak azok a dolgok, amiket Louis mondott. Nem mondom, hogy elfelejtetten a történteket, de igyekeztem mélyen elzárni őket. Egy könnycsepp gördült végig a homlokomon. Édes istenem, Liam sírt. Miattam… Miattunk. Ettől még szorosabban fúrtam magam hozzá. Annyira édesen szorított magához, a perc, amit örökre megtartanál, ez pont az volt. Számmal érintettem az arcán haladó könnycsepp útját. Majd puszikkal halmoztam el gyönyörű bőrét.

-         Kérlek, bocsáss meg. – szipogta elcsukló hangon. Ekkor döbbentem rá, hogy mi is érez irántam. Úgy sajnáltam őt, nem akartam ekkora fájdalmat okozni a kirohanásommal. A kanapéhoz húztam és az ölébe másztam. Arcomat a mellkasához nyomtam és engedtem, hogy erős karjai birtokba vegyenek.
-         Mindketten kivettünk egy fájdalmas mozzanatot a történtekből, de talán ideje túllépni rajta. Én is sajnálom, hogy ennyire feldühödtem…
-         Nem tudom megmagyarázni miért félek attól, hogy elveszítelek. Talán érzem, hogy azt nem élném túl. Igen, nem túl férfias kijelentés, de ha kilépnél az életemből, összeomlana a világom.
-         Nem fogok elmenni, ne aggódj. Szeretlek és szeretlek akkor is, ha veszekszünk. Holnap pedig mindent megteszek azért, hogy megszeressen a családod.
-         Semmit nem kell tenned, légy önmagad, a bájoddal elvarázsolod majd őket. De nem érdekel, mit gondolnak, én tudom milyen ember vagy, és csak ez a fontos. – mosoly ült ki a számra. Néztem őt, ahogyan szinte kapaszkodik belém. Soha nem láttam ilyennek. Mindig tud meglepetést okozni nekem. Fogalmam sincs ki ismeri ezt a Liam Payne-t, talán csak nekem volt szerencsém találkozni vele. Louis mondata csengett a fülemben: „Nem tudnék bárkit is mondani, aki jobban szeretne Liam-nél.” Teljesen igaza volt. Ezt érzem én is. A karjában tart, ölel, csókol, szenved attól a gondolattól, hogy elveszít. Olyan ellesettnek látszik, mintha egy zsinóron lógna és attól tartana, mikor szakad el az a bizonyos fonal.
-         Nem akarom, hogy azon rágódj, mi lenne, ha elveszítenél. Ígérem neked, hogy melletted maradok, hiszen az életemnél is jobban szeretlek. Nem is tudom mit kezdenék az életemmel, ha nem lennél nekem. 3 hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy beléd szeretek. Most pedig el sem tudom képzelni, hogy ne szeresselek. Ahogy úsztál a delfinekkel és néztelek, leírhatatlanul boldog voltam. Mindig az vagyok, amikor veled lehetek. Úgy vártam, hogy végre eljöjjön a vasárnap éjszaka, és egy hetet veled tölthessek. Utálom a távolságot, az időt, ami elszakít minket egymástól.
-         Ez a hét csak rólunk fog szólni, és mindent megteszek, hogy boldog legyél. Esküszöm.
-         Csak szeress, nekem nem kell több.
-         Ezzel nem lesz probléma. – bazsalygott édes szájával.



Eddig féltem, milyen véleménnyel lesz rólam a családja. De már nem érdekel. Nem akarok senkinek sem megfelelni, nem akarok merev, görcsös lenni, bájologni, azért hogy kedveljenek. Önmagamat adom, és ha azt elfogadják, minden szépen alakul majd. Mert csak egy számít: aki szeret, elfogad hisztisnek, sírósnak, szenvedélyesnek, érzékenynek, humorosnak, kedvesnek, megértőnek. Ezer arcom van, ahogyan mindenkinek…


***

Nagyon köszönöm a véleményeket, csodálatosak vagytok! 
Köszönöm azoknak, akik pipálgatnak és azoknak is, akik szebbnél szebb gondolatokat írnak. Mind-mind annyira kedves számomra. Nem győzöm hangsúlyozni, mit is jelent. Amikor elkezdtem írni, nem is hittem volna, hogy ennyi pozitív véleményt kapok.
Az új rész egy kicsit érzelmes lett, igazából az érzelmek dominálnak benne. Barátság, szerelem...

Véleményezzétek, nagyon kérlek titeket!!! ;)

Ezt a részt egy kedves olvasómnak ajánlom, aki ma ünnepli a születésnapját, s ezúton kívánok neki: NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! :)

10 megjegyzés:

  1. Köszönöm ez a legeslegjobb szülinapi ajándékom!
    Nagyon aranyos vagy!Nagyoon imádlaak!
    És elképesztően jól írsz ésnagyon kedves vagy mindenkivel!Örülök hogy olvashatom ezt a blogot,várom a kövit és mégegyszer köszönööm!!<33333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem nagyon boldoggá tesz, hogy örülsz. :) Már nagyon vártam a szerdát, hogy végre feltehessem az új részt szülinapod alkalmából. Szeretek örömet okozni, és látom, ez most sikerült is! :)

      Nagyon szívesen tettem! Én köszönöm, hogy ilyen csodálatos olvasó vagy!

      puszillak♥

      Törlés
  2. Elolvastam, nagyon tetszett! Megint. :-)
    Tetszik, hogy Liam ilyen nagyon szerelmes, meg a lány is, és mégis tudom élvezni, holott én egyáltalán nem vagyok romantikus típus...
    Szóval nagy szó, hogy leköt. Igen, ezt bóknak szántam. :-D
    Várom a folytatást!! :-)

    xx
    U.i.: Imádom Louist, nagyon jó, hogy kapott egy kis reflektorfényt! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Amelia!

      Köszönöm szépen a bókot, nem is tudod milyen jól esik, hogy bár nem vagy romantikus típus, mégis tetszik és le tud kötni a történet. Már megéri írni! :)

      Nagyon köszönöm, hogy írtál! Nagyon fontosak számomra a vélemények!
      Amúgy igyekszem a srácokat olykor-olykor középpontba helyezni, ne tűnjenek nagyon el a háttérben! :)

      millió puszi♥

      Törlés
  3. Nagyon cuki lett ;)
    Megmutattam a barátnőmnek is a blogot és nagyon tetszik neki(is)
    <3 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Annus!

      Köszönöm az elismerést, örülök, hogy tetszik. :)
      Annak meg pláne, hogy a barátnőd is preferálja!

      Nagyon köszönöm nektek!

      puszillak♥

      Törlés
  4. Nagyon tetszik *-* <3 Várom a köviit :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! És azt is, hogy írtál! :)

      Sietek a folytatással!

      puszi♥

      Törlés
  5. Mikoor lesz kövii??:)) :*

    VálaszTörlés