20. rész: "Egy kicsit felkavart"

Liam nyüszögve mozgolódott mellettem, amire egyszerű mosollyal reagáltam. Észrevette, hogy felébredtem, ezért orrával bökdösni kezdte a fülcimpámat. Mozdulatlanul feküdtem, de végül nem bírtam nevetés nélkül hagyni az piszkálását. Gyönyörű szemei huncut csillogását véltem felfedezni, amikor rá pillantottam. Mosolygott. Akár csak egy kisfiú. Annyira édes volt. Néha el sem hiszem, hogy ilyen szerencsés lány vagyok. 

10 óra volt. Fel akartam kelni, hogy reggeli után nézzek, de parancsba adta, hogy az ágyban kell maradnom, majd ő hoz mindkettőnknek reggelit. Mivel ruhátlan volt, így a fürdőszobába ment, hogy magára kapjon valamit. Nem találta az alsónadrágját, ezért leakasztott egy törölközőt, dereka köré csavarta, s indult a konyha felé.

Liam szemszöge*

Kilépve a szobából, a lépcsőhöz érve körül néztem, hogy Hanna nem mászkál-e esetleg az emeleten, nem akartam hiányos öltözetben összefutni vele. Sehol nem láttam, így bátran flangáltam egy szál semmiben. A konyhába érve felkutattam a hűtőt, ahol rengeteg finomság közül tudtam válogatni. Ilyenkor jövök rá, hogy a lányok mennyivel rendesebbek, mint a fiúk, én örülök, ha egy kis sajtot és kiflit találok a lakásban.

Kenyeret vágtam össze, szalámikat pakoltam egy kis tányérra és paradicsomot szeltem. A felforrt vízzel leöntöttem a bögrékbe készített tea filtereket. Mindezeket két tálcára tettem, s elindultam az emelet felé. Éreztem, hogy csúszik a törölköző, de biztosra vettem, hogy felérek a szobába, mielőtt leesne. Közben viszont hangokra lettem figyelmes, a nappali felől szűrődött ki a duruzsolás. Egyre hangosabb lett, amiből arra következtettem, hogy kifelé tartanak a helyiségből. Hanna és egy idősebb hölgy jelent meg a lépcsőfeljárónál. Mindketten meglepetten néztek engem. Hanna épp meg akart szólalni, amikor éreztem, hogy csúszik a magamra tekert frottír anyag. Mivel mindkét kezem tele volt, esélyem sem volt elkapni a pillanatok alatt földre hulló darabot. Szabályszerűen a földre dobtam a tálcákat, s takartam azt, amit másodpercekig bámult a két nő. Azt hiszem ezek voltak életem legkínosabb másodpercei. Az ismeretlen asszony arcán teljes döbbenet ült ki. Hanna pedig kínjában röhögött.

-         Annyira sajnálom. Ez rém kínos. – arcom teljes vörösségben pompázhatott az előbbi eset után. – Asszonyom, bocsásson meg az incidensért. Írtó kellemetlen. Öhmm.. Liam vagyok, Camila barátja.

-         Örvendek, én Camila édesanyja vagyok. Aveline Humberto.

-         Az édesanyja? – az ajkam o betűt képzett a hír hallatán. – Ez nagyon kínos. Uram isten. – arcomat törölgettem, de a tenyerem is izzadt.

-         Régen láttam ilyen jól kidolgozott testet. – viccelődött Cami anyukája, ezzel is oldva a keletkezett feszültséget.

-         Meg ilyen himbilimbit is régen láttál Aveline. – szólt közbe Hanna.

-         Kössz Hanna, kedves vagy, égess még. Na jó, én jobb ha felmegyek. 
Szólok a lányának, hogy itt van.

Összeszedtem a földre kihullott ételdarabokat, felkaptam a két tálcát és az emeleti szobába siettem. Camila éppen a Tv-t nézte, s mosolyogva fogadott, amikor beléptem az ajtón.

-         Jól bemutatkoztam az anyádnak.

-         Mi? Anya itt van?

-         Igen, és amikor összefutottam vele és Hannával a lépcsőnél, leesett a törölköző rólam.

-         Ez komoly? – kezét a szája elé helyezte, láttam, hogy visszatartja a nevetést.

-         Igen. Szóval az anyukád látott engem teljesen pucéran. Oltári kínos volt.

-         Istenem, ez annyira vicces. – ekkor már nem türtőztette magát, s hangos kacagásba kezdett.

-         Ez marhára nem az. Egy szál fütyiben álltam az anyád előtt.

-         Most visszakaptad, hogy Harry-nek lehúztad a nadrágját a koncerten.

-         Az más. Ott nem látta több ezer ember a micsodáját. De Aveline látta az enyémet.

-         Jól van, gyere ide. Sajnálom. Igazad van, biztosan kellemetlen lehetett. Együnk pár falatot, öltözzünk fel és menjünk le. – magához húzott és puszit nyomott a számra.

-         Alig várom a találkozást... - feleltem.

Camila szemszöge*

Így is tettünk. Liam magára kapott egy farmert és egy fehér pólót. S én is felöltöztem. Idegesen lépkedett mellettem. Anya és Hanna épp teát szürcsölgettek a nappaliban. Anyukám szorosan magához ölelt, s agyon puszilgatta az arcom. Mindig is kiváló kapcsolatban voltam vele, csak sajnos amióta elköltöztem, ritkábban látjuk egymást.

-         Anya ő a barátom, Liam Payne.

-         Volt alkalmunk találkozni. – anya sejtelmesen mosolygott, ami drága kedvesemet teljesen zavarba hozta. Csak vigyorgott zavartan, s „ments meg” pillantásokat vetett rám. – Nagyon örülök, hogy végre találkoztunk Liam. Már sokat mesélt rólad a lányom. Bevallom nagyon szimpatikus fiatalember vagy.

-         Köszönöm, Aveline. Kedves, hogy ezt mondja.

-         Nyugodtan tegezz, nem szeretem, ha magáznak, az annyira öregít.

-         Megtisztelsz.

-         Hogy hogy eljöttél? – vettem át a szót, s közben leültünk a kanapéra.

-         Gondoltam eljövök meglátogatni téged. Londonban volt dolgom, hát beugrottam. Szabadságon vagy?

-         Igen. A héten. Liam egész héten pihen, így vele szerettem volna lenni.

-         Aranyosak vagytok együtt. - mondta anya.

Liam büszkén bazsalygott rám, s megszorította a kezem. Anyu néhány órát nálunk töltött, beszélgettünk, elmeséltük neki személyesen is hogyan találkoztunk, illetve Liam mesélt a bandáról és a sztáréletről.

Miután elment segítettem Hannának készülődni a Niall-el való közös ebédhez. Nagyon ideges volt, nem győztem nyugtatgatni. A szöszke fiú pontosan 2-re ért a házunkhoz. Beinvitáltam, amíg kedves barátnőm elkészült. Közben Liam is lejött a csengő hallatára, s boldogan üdvözölte csapattársát. Hanna sietősen lépkedett le a lépcsőn, gyors ölelés után magára vette kabátját és elindultak. Édesek voltak együtt, s bár tudom ez csak egy baráti ebéd, mégis drukkoltam nekik, hogy kialakuljon valami komoly közöttük.

Mi úgy döntöttünk elmegyünk a londoni Sea Life Aquarium-ba, ahol rengeteg tengeri élőlény található. Még nem jártam ott, és nagyon szerettem volna megnézni. Mintegy 15 perc alatt mindketten elkészültünk, és kocsiba vetettük magunkat. A pénztárhoz érve néhány rajongó ment oda Liam-hez, egy közös fotó és autogram erejéig. Én addig megvettem a jegyeket és a háttérben

húzódtam meg. Kedvesem mindenki kérésének eleget tett, s integetve köszönt el tőlük. Hozzám érve megcsókolt és megfogva a kezem indultunk be az épületbe. Egy 45 perces túravezetésen vettünk részt, ahol bepillantást nyerhettünk a tengeri élőlények etetésébe és ellátásába. Utána már szabadon sétálgattunk a termekben. Káprázatos volt a felettünk úszkáló cápák és különböző halak látványa. Liam delfinnel úszott, én pedig a medence széléről figyeltem őt. Olyan helyes volt, boldogan úszkált azzal a csodálatos állattal. Amikor kijött a vízből, nem foglalkoztam azzal, hogy csurom víz, azonnal megöleltem és csókot leheltem az ajkára. Akkor ott, azonnal tudatni akartam vele mennyire szeretem és milyen boldog vagyok vele.

-         Holnap elmegyünk Wolverhampton-ba a családomhoz? - kérdezte hirtelen felindulásból.

-         Persze, mehetünk.

-         Izgulsz ez miatt?

-         Nagyon. Félek, hogy nem tetszem nekik, találnak benne valamit, ami nem szimpatikus.

-         Jaj édes, ez miatt nem kell aggódni. Imádni fognak.

-         Nem lehetsz ebben biztos.

-         Tudom, mert akit én imádok, azt a családom is fogja.

-         Lehet, hogy Danielle-t jobban szerették, mint ahogyan engem fognak.

-         Istenem, Cami, ne beszélj már badarságot. Érted is odalesznek, majd meglátod. Csak ne görcsölj rá.

Puszit nyomott a homlokomra, majd elment átvenni a ruháját. Addig én a folyosón vártam őt. A telefonomat piszkáltam, twitter-t nézegettem, illetve az e-mailjeimet olvastam. Egyszer csak valaki kezét éreztem a vállamon. Amikor megfordultam Danielle mosolygós tekintete fogadott. Egy fiúval volt, gondolom a barátjával. Kedvesen köszöntöttem, bár egyáltalán nem örültem a találkozásnak.

-         Liam-mel vagy? – kérdezte, miközben magához ölelte az ismeretlen srác.

-         Igen. Épp delfin-úszáson volt, most öltözik át.

-         Egyszer mi is voltunk itt, akkor is úszott a delfinekkel.

-         Igen? Hát ez nagyszerű. – mosolyt erőltettem a számra, nem is értettem ezt miért kellett felhoznia. Liam is felbukkant a ajtó mögül, s meglepetten szemlélt minket.

-         Hello Danielle! Hát te? Vagyis ti? – javította ki magát.

-         Bocsi, bunkó voltam. Ő a barátom Josh. A srác Liam és a barátnője Camila. – kezet fogott a két fiú, de cseppet sem volt barátságos a helyzet. – Épp azt meséltem Caminak, hogy egyszer mi is voltunk itt együtt.

-         Igen, de az régen volt. – kellemetlen lett a szituáció. Egymást nézegettük, s nem tudtunk mit szólni.

-         Na mi megyünk, nektek további jó szórakozást. – búcsúzott el a göndör hajú lány. Borzasztóan örültem ennek, ugyanis feszélyezett a jelenléte. Mi is elköszöntünk és az ellenkező irányba indultunk.

Úgy döntöttünk hazamegyünk, csak előtte beugrunk néhány holmiért Liam számára. Csendben ültünk az autóban, én az elhaladó épületeket néztem, Liam pedig az utat figyelte.

-         Nem tudom hol szedte össze ezt a gyereket. – törte meg a csendet.

-         Nem tudom. Miért mondod? Zavar téged? – böktem neki a kérdést, mert valóban furcsa érzést keltett bennem a felvetése.

-         Nem zavar. Csak megjegyeztem, mert ez a srác nem Danielle esete.

-         Talán megváltozott, biztosan meglátott valamit benne, ami megtetszett neki, vagy isten tudja. – idegesített a téma.

-         Kíváncsi lennék hol ismerhette meg.

-         Ha ennyire érdekel, menj és kérdezd meg tőle. – feleltem ingerülten. Éreztem, ahogy lüktet a vér az ereimben.

-         Most mi a bajod? – nézett rám értetlenül.

-         Miért kell Danielle-ről és a pasijáról beszélgetni? Csak érdekel téged, különben nem beszélnél róla.

-         Ne csináld már!

-         De idegesítesz. Szarok bele hol ismerkedtek meg, amióta megjelent olyan fura vagy. Talán zavar, hogy mással látod?

-         Cami, ebbe nem megyek bele.

-         Most miért nem válaszolsz? Egyszerű, zavar vagy sem?

-         Hülyeségekre nem felelek.

-         Baszki Liam, látod. Csak foglalkoztat a dolog, egy eldöntendő kérdésre sem felelsz.

-         Mert nincs értelme.

-         Na persze. – az ablak felé fordultam. – Nincs értelme, de mégis miatta veszekszünk.

-         Te kezdted ezt az egészet.

-         Mert nem vagyok vak, láttam, hogy stírölted a barátját.

-         Jó, lehet nem voltam, olyan amilyen lenni szoktam, de most láttam őt először mással. Kicsit tényleg felkavart.

-         Kössz. Engem nem kavar fel, ha nem érzek semmit.

-         Camila, ne bonyolítsd ezt az egész helyzetet. Nem érzek Danielle iránt semmit, csak furcsa volt őt más férfival látni. Ennyi.

-         Állj meg!

-         Mi van?

-         Kérlek állj meg, ki akarok szállni.

-         Miért kell ezt csinálnod?

-         Sétálni szeretnék, egyedül.

-         Jó. – leparkolt a legközelebbi lehetőségénél. – Most örülsz?

-         Majd felhívlak.

-         Kérlek ne legyél már ilyen.

-         Szia Liam. – ezzel kiszálltam és becsaptam az ajtót. Szemem sarkából láttam, ahogyan puffog és kezét a kormányba üti. Talán túlreagáltam, de akkor is rosszul esett, amit mondott. „Kicsit felkavart”. Csak ez két szó cikázott a fejemben. Bár ne mondta volna ki…

***

Elképesztően édesek vagytok, nagyon köszönöm a sok véleményt és pipákat! El sem tudom mondani, mennyire jól esett. :')

Remélem tetszeni fog ez a rész is.

 Kérlek ÍRJATOK, PIPÁLJATOK, hogyha olvassátok. Minden visszajelzés fontos. Nem kerül semmibe, nekem viszont nagyon sokat jelent! Ahogyan az elmúlt részhez érkezett vélemények tömkelege is!

Köszönöm!!! :)<3