18. rész: A kórház

Niall szemszöge*

Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok aggódni érte. De a tudat, hogy miattam valakik bántották őt, férfi létemre is összeszorul a szívem. Hiszen semmi joguk nem volt bántani egy ártatlan embert. A telefonhívás mélyen ledöbbentett és millió érzés kavargott bennem abban a pillanatban. De mindezek mellett a legfontosabb az volt, hogy vajon megbocsátja-e nekem, amiért ezt tették vele.

Camila igazán jó barátnő, akit úgy tudok elképzelni, hogy mindig az ember mellett áll. Nem bírtam megtenni, hogy kimondjam, igenis én akarok először bemenni Hannához. De a lány tudta, talán abból a tekintetből, amiben elmondtam azt, számomra ez mennyire fontos. Az ajtók mögött hosszú folyosó kúszott, amin számos bejárat díszelgett a szobákhoz. Kifejezetten megnyugtató színekkel borították a falakat, nem volt tipikus kórház jellege. Egy fiatal ápolónő kísért a szobához. 12-es szoba. Mély lélegzetet vettem és beléptem a halvány barack színű helyiségbe. Hanna az ágyon feküdt. Arca tele volt horzsolásokkal, a szája felrepedt, vékony piros csík jelezte, hogy azt sem kímélték. A kezein lilás-barnás-zöldes foltok „díszelegtek”. Szörnyű volt ezt látni. Miattam. Én tehetek róla… Gyötört a lelkiismeret, hogy azok a vadállatok megsebezték. Ágya mellé húztam a széket, s leültem. Csak néztem, ahogyan szemei rezzenéstelenül pihennek. Olyan gyönyörű volt… Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire tökéletes..

Néhány percig szemléltem őt, majd lassacskán nyitogatni kezdte a szemeit. Meglepetten nézett engem, talán nem rám számított. Lágy mosoly húzódott a szájára. Ajkam azonnal viszonozta ezt a tettet.

-         Mióta ülsz itt? – kérdezte tőlem halkan.

-         Nem tudom, talán 10 perce. Tudod, hogy mi történt?

-         Igen. Azt hiszem.

-         Hanna, én annyira sajnálom, nem tudom, hogy mit mondjak.. Bocsáss meg, amiért ezt tették veled, én…

-         Cssss.. hallgass Niall! Nem a te hibád, ami történt. Ezek az emberek elvetemültek, őrültek. Azért tették, mert nem tetszett nekik, hogy veled láttak. Téged pedig ismeretlenül is imádnak.

-         De ez akkor sem normális így. Úgy beszélsz mintha semmiség lenne, ami történt. De ez nagyon nem így van. Basszus Hanna, összevertek téged.

-         Tudom, de mit érsz el azzal, ha feljelented őket? Úgysem találják meg a tetteseket. Én pedig nem emlékszem az arcukra. Vagy szerinted jelentkeznek majd, hogy „Jó napot, jöttünk, hogy feladjuk magunkat?”

-         Istenem te lány, annyira makacs vagy!

-         Mondták már páran. – mosolygott. – Amúgy miért te jöttél be? Miért nem Cami?

-         Mert látni szerettelek volna, és bocsánatot kérni.

-         De miért? Hisz alig ismersz…

-         Lehet… de fontos lettél nekem. Nagyon…

-         Édes vagy, kis lökött. – Hanna belepirult a vallomásomba. Igazából ez engem is meglepett, de abban a pillanatban valóban ezt éreztem.

Camila szemszöge*

Aggódtam Hannáért, és teljes mértékben egyetértettem a doktorral, miszerint ezt az ügyet nem szabad annyiban hagyni. Mindenképpen beszélek erről vele. A srácok is támogatják az ötletet. Harry és Liam kitalálták, hogy egy-egy biztonsági embert „kapunk” Hannával, akik minden lépésünket követni fogják. A kedvesem ragaszkodik hozzá, hogy megfelelő kíséret nélkül sehova se menjünk. Kicsit túlzásnak érzem, bár belegondolva abba, ami történt, talán szükséges is. Nehezen fogom megszokni, hogy kigyúrt pasasos kövessenek a közértbe vagy épp a munkahelyemre. De ez csak átmeneti állapot, remélem! A fiúk kitalálták, hogy nevek nélkül, de elmondják a rajongóknak a történteket és közlik velük a felháborodásukat. Pontosan tudom, hogy nem mindegyik rajongó ilyen, ezek már a teljesen elvakult részét képezik. Szerencsére belőlük csak kevés van. Elmondásuk szerint akkor sem akarják szó nélkül hagyni. A folyosón elhelyezett székeken ültünk, és beszéltük át a fontosabb intézkedéseket. Niall, úgy fél óra elteltével jelent meg a fehér színre festett közlekedőn. Szeme csillogott, de most másfajta csillogást láttam benne. Ránk nézett és mosolygott.

-         Jól van Hanna? – tettem fel neki a kérdést, amire csak vékony mosollyal és arcpírrel válaszolt. Nem is értettem a reakcióját. – Ezt igennek veszem!

-         Drágám nekünk lassan menni kell, hamarosan kezdődik a koncert. Te vigyázz Hannára, mi pedig az arénában gondolunk rátok! – fonta át karját a derekamon és puszit nyomott az ajkamra.

-         Menjetek csak! Érezzétek jól magatokat! Mi elleszünk.

-         Biztos minden rendben? – kérdezte aggódva, homlokán vékony gödröcskék jelentek meg.

-         Persze édes, minden oké lesz!

-         Hívlak ha vége! Szeretlek! – csókolt lehelt a számra és könnyed léptekkel elhagyták a kórház épületét.

Az orvos tájékoztatott hogy Hanna elaludt, így nem is akartam őt megzavarni. Kávét kortyolgatva, gondolataimban elmélyedve ültem a várakozó teremben. Megérkeztek Hanna szülei, akik aggódva jelentek meg a hír hallatára. Az újságból tudták meg, hogy mi történt, valószínűleg az egyik kórházi dolgozó szivárogtatta ki az információt. Azt mondták fotósok, újságírók lepték el a kórház bejáratát, s nem volt egyszerű átvergődni a tömegen. Felhívtam Liam-et és elmondtam neki, hogy mi zajlik odakint. Ők is megtapasztalták, amikor elmentek. Két biztonsági őrt küldenek hozzánk, akik biztosítják az állandó védelmet. Hanna szülei bementek lányukhoz, ahol szintén nem akartam zavarni. Közben a kórház igazgatója közölte velem, hogy biztonsági embereket küldtek a bejárathoz, hogy egyetlen fotós se merészkedjen be az épületbe. Biztosan a fiúk intézték el. Hatalmas kavarodás lett ebből az egész ügyből. Claire és Gustav minimum egy órát bent voltak Hannánál, majd nehéz szívvel indultak haza. Megígértem nekik, hogy vigyázni fogok a lányukra. Végül nekem is lehetőségem nyílt bekukkantani a kis beteghez.

-         Mi van te némber? Azt hittem már be sem jössz! – gúnyolódott Hanna, miközben a vacsoráját fogyasztotta.

-         Bocsi, de vagy aludtál, vagy valaki mindig beelőzött.

-         Túl nagy a szíved, Niall-t is előre engedted. – mosolygott. Látszott rajta, hogy jobban érzi magát.

-         Te nem láttad, hogy nézett rám, szó szerint csillogtak a szemei, amikor az orvos mondta, hogy csak egy valaki mehet be hozzá.

-         Lehet lázas! Attól csillogtak.

-         Te nagyon bolond vagy! Kedvel téged, azért csillogott a szeme.

-         Tudom.. azt mondta, fontos vagyok neki.

-         Komolyan? Istenem, de édes. És te?

-         Kölcsönös, én is nagyon kedvelem, de nem olyan egyszerű ez. Főleg épp turnéznak, nincs időnk megismerni egymást. Meg látod a rajongók sem röpködnek örömükben.

-         Időt lehet erre szakítani, a rajongókkal meg nem kell foglalkozni. A többség szerintem normális, elvétve vannak csak gyogyósok. Amúgy Liam biztonsági embereket küldött hozzánk. Mostantól velünk lesznek, még ha a boltba megyünk, akkor is.

-         Ez komoly? Nem viszi egy kicsit túlzásba?

-         Drágám, épp kórházban fekszel, talán komolyan kellene ezt venni. Most kint vannak az ajtó előtt, illetve az igazgató is küldött ki biztonsági őröket a kórház bejáratához. Rengeteg újságíró és fotós van kint.

-         De honnan tudták meg?

-         Elvileg az egyik kórházi dolgozó fecsegte ki, az újságban is benne volt az eset. Nem tudni ki volt.

-         Nagyszerű. Látod Cami, éltük az unalmas életünket, most meg agyba-főbe vernek, újságok címlapján szerepelünk és bodyguard-ok vigyáznak ránk. Csodálatos! Egyébként menj haza nyugodtan!

-         Itt akartam veled maradni éjszaka!

-         De nem kell, majd megleszek. Úgyis egy izompacsirta őrködik az ajtó előtt, nem?

-         Tuti?

-         Igen! De inkább Liam-nél aludj! Nem akarom, hogy egyedül legyél a házban. Az őrültek tudják, hol lakunk.

-         Úgy lesz! Igazad van! De ígérd meg, hogy elgondolkozol ezen a feljelentéses dolgon, ezzel nem szabad viccelni.

-         Jó… Majd átgondolom! Na menjél! De holnap látogass meg! Nem akarok egyedül sínylődni ebben a kórteremben.

-         Jövök, ígérem!

Hosszan magamhoz öleltem imádott barátnőmet és magára hagytam a szobában. A folyosóra érve találkoztam a két biztonsági emberrel, akik rövid bemutatkozás után ígéretüket tették, hogy vigyáznak rá egész éjjel. Az egyik, azt hiszem Leon-nak hívták, kijött velem a kocsimhoz, nehogy megszálljanak a fotósok. A férfi egyik kezével az újságírókat tolta el, másikkal engem védelmezett. Kattogtak a fényképezőgépek, mindenki kérdéseket dobált nekem. Igazán fel sem fogtam miket kérdeztek. Gyorsan a kocsimba pattantam. Leon ült a vezetőülésre, ugyanis azt mondta elvisz oda, ahová megyek. Először hazamentem néhány holmimért, majd az arénához. Végig mellettem volt, az aréna előtt is paparazzik álltak, akik mint a piócák, éheztek az információkra. Még fél óra volt hátra a koncertből, így én a fiúk öltözőjében üldögéltem. Hannával is beszéltem telefonon, aki megnyugtatott, hogy minden rendben, Alfréddal, a másik bodyguard-dal nagyon jól összebarátkozott. Aztán újságokat olvastam, beszélgettem Lou-val, a sminkes lánnyal és tündéri kisbabájával játszottam. Egyszerűen ennivaló az a kisbaba. Így nagyon gyorsan eltelt az idő, s a srácok hamarosan megjelentek a kis szobában.

-         Alfréd és Leon a kórházban voltak? – kérdezte Liam, aki egy cseppnyi szusszanásra heveredett le a kanapéra.

-         Leon velem jött, Alfréd Hannával maradt.

-         Nálam alszol, ugye? Nem engedem, hogy egyedül legyél otthon. – mondta a kedvesem, akitől nagyon jól esett az aggódás irántam.

-         Persze!

-         Szólok Leon-nak, hogy menjen vissza kórházba, velünk biztonsága leszel.

-         Kicsim, nem hiszem hogy meg akar bárki is támadni. Eddig sem tették.

-         Nem baj, látod mi történt Hannával, isten ments, hogy bármi bajod essen.

-         Egyébként elmondtuk a rajongóknak a történteket, kértünk tőlük némi tiszteletet a magánéletünk felé, illetve hogy a rendőrség már nagy erőkkel nyomoz az ügyben, s meg fogják találni a tetteseket. Muszáj volt egy kis fenyegetés… A többség rendkívül megértő, és empatikus. – vette át a szót Harry,

Reméltem, hogy ez a kis hazugság segíteni fog az eset megismétlődésének elkerülése érdekében. Liam-mel összepakoltuk a cuccait és elindultunk hazafelé. Megfelelő mennyiségű biztonsági ember kíséretében hagytuk el az arénát, Liam erősen szorította a kezem és védelmezően jött mellettem a fotósok kereszttüzében is. Az autómmal mentünk, nem akartam a stadion előtt hagyni. Hazaérve jól esett a nyugalom és a csend, nem is tudom hogyan lehet elviselni az állandó sikítozást, fotósokat és a fényképezők kattogását. Elvileg meg lehet szokni és ez is a sztársághoz tartozik. Gyors tusolás után, összebújva hajtottuk álomra fejünket. Reggel korán felkeltem, korán be szerettem volna menni Hannához. Készülés közben drága szerelmem karolt át hátulról, s gyengéd puszit adott a nyakamra. Beleborzongtam a csókjába, s legszívesebben egész nap ágyban maradtam volna vele.

-         Veled megyek édes. – felelte miközben a combomat simogatta öltözködés közben.

-         Ennek örülök. De ha ezt csinálod, akkor sosem indulunk el, maximum az ágyig jutunk.

-         Az jobb ötletnek tűnik, nem? – huncut mosolyra húzta a száját, amit egyszerűen imádtam benne.

-         Igen, ezerszer jobbnak, de muszáj mennünk. – csókokat lehelt a nyakamra, az arcomra, amitől pulzusom egyre emelkedett és a levegővétel is szaporábbá vált. Nem sokon múlt, hogy engedjek a csábításnak, azonban Liam telefoncsörgése megzavarta az akciónkat.

Nem volt fontos, Paul hangját vettem ki a telefonból. Mindenesetre kizökkentett az enyelgésből, s rá kellett jönnöm, hogy ezt most nem folytathatjuk. Liam letette a telefont majd a fenekemre csapva zárta magára a fürdő ajtaját. Miután felöltöztem és Liam is indulásra kész lett, elindultunk a kórházba. Az egyik pékségnél álltunk meg egy kis reggelit venni, majd folytattuk is az utat. A fotósoknak nyoma sem volt, valószínűleg megunták a semmiért való várakozást. Alfréd és Leon álmosan üldögélt az ajtó előtt, gondolom egész éjjel fent voltak. Rövidke információt kaptunk arról, hogy zavartalan volt az éjszaka. Amikor benyitottunk mindketten meglepődtünk a látottakon. Niall Hanna ágya mellett ült, pontosan a feje az ágyon volt, s egymás kezét fogva aludtak. Rendkívül aranyos látványt nyújtottak, amin Liam-mel jókat mosolyogtunk…

***

Hálás köszönet a pipákért és a kommentekért! Nagyon édesek vagytok! :)

Ez a rész nem lett annyira érdekes, izgalmas, de remélem tetszeni fog ennek ellenére is. 

Várom a véleményeket! Kérlek írjatok, pipáljatok!

És Kellemes húsvéti ünnepeket Nektek!

Millió puszi