2013. április 25., csütörtök

25. rész - Ezt senki nem gondolta volna...


Amikor megérkeztem Liam-ékhez nagy volt a sürgés-forgás. Ruhákat, egy-két bútort cipeltek egy sötétzöld dzsipből be a házba. Leparkoltam a szokásos helyen és közelebb mentem. Az ajtóban Sasha jelent meg, s amint meglátott kezeit széttárva, a nevemet kiabálva sietett felém. Szorosan magához ölelt, meg sem tudtam mozdulni. Úgy viselkedett, mintha ezer éves barátnők lennénk. Izgatott volt, hadarva beszélt és mozdulatai is gyorsabbá váltak.

-         El sem hiszem, hogy ide költözöm. Ez olyan izgi. Együtt fogok élni a híres szerelmemmel, a barátaival, eljárunk ide-oda, bulikba. Hihetetlen!
-         Igen, ez nagyon jó. Mond Sasha belegondoltál abba, hogy Harry kb. 4 nap múlva folytatja a turnéját és itt hagy?
-         Mi? Jajj, dehogyis. Úgy döntöttünk elmegyek velük, és egész évben kísérem őket. – szemem kikerekedett a hír hallatán, köpni-nyelni nem tudtam attól, amit a lány mondott.
-         Erről a fiúk tudnak?
-         Még nem, meglepetés lesz. Jó, mi?
-         Fantasztikus.

Harry-t pillantottam meg ajtóban, éppen valamiféle dobozzal indult kifelé. Sasha bement, én pedig elkaptam Harry kabátját és a dzsip mögé húztam.

-         Mond te megkattantál? Mi az, hogy Sasha egész évben veletek lesz a turnén?
-         Miért? Gondod van vele? Figyelj, összeköltözünk, aztán hagyjam magára? Nem. Úgy döntöttünk, hogy elkísér és így legalább annyit tudunk együtt lenni, amennyit csak akarunk.
-         Harry, már bocs, de nem vagy normális. Alig ismered ezt a lányt és képes vagy magaddal cipelni szerencsétlent az éves turnéra? Ráadásul a srácoknak nem is szólsz, csak a makacs fejeddel döntesz, aztán majd úgyis lesz valahogy. És mi van, ha nem jön össze? Felteszed az egyik Londonba tartó gépre és ennyi?
-         Camila, szeretném ha békén hagynál és nem szólnál bele az életembe. El tudom dönteni, mi a jó nekem.
-         Tudod mit, igazad van. Te úgyis annyira okos vagy. Tedd ahogy jónak látod, hiszen már úgyis elhatároztad magad.

Feldúltan rohantam be a lakásba, ahol a srácok éppen dalszövegeket nézegettek. Nagy munkában voltak, nagyon koncentráltak a feladatukra. Amikor Liam meglátott, azonnal felállt, közelebb jött és szájon csókolt. Jókedvűnek tűnt, velem ellentétben. Azonnal érezte, hogy valami nincs rendben, szóvá is tette. De nem akartam Harry akciójáról beszélni, majd ő közli a srácokkal. Elhessegettem a kérdését, és egyszerű „nincs semmi baj” választ adtam. Magához húzott a kanapéra és hozzábújva nézegettük a dalszövegeket. Fél óra múlva Harry is megjelent újdonsült barátnőjével, akik végeztek a pakolással. Igazából azt sem értem miért hordják át ide a lány dolgait, amikor úgyis csatlakozik hozzájuk. Féltem tőle, hogy ebből balhé lesz, de ígéretemhez híven, tartottam a számat.
Liam-mel úgy döntöttünk elmegyünk az állatkertbe, kell egy kis kikapcsolódás. Amikor odaértünk próbáltunk feltűnés nélkül bemenni a területre, de sajnos ez nem sikerült. Azonnal megjelentek a sikoltozó lányok, akik autogrammért esedeztek a kedvesemhez. Mint mindig, most is aranyosan eleget tett a kéréseknek, majd indultunk is a terepfelfedezésre. Számomra még most is szokatlan, hogy bárhová megyünk, ne legyen egy vagy két rajongó, aki leszólít minket. Furcsa élet ez, nem egyszerű hozzászokni. 
Végig jártuk az egész állatkertet, rengeteg képet készítettünk. S mivel az ismertségnek sok hátránya van, azért bőven akad az előnyökből is. Liam mindenáron kengurut akart simogatni, ezért az ismertségét kihasználva, engedélyt kért, hogy bemehessen az állatokhoz. Sikerült lencsevégre kapnom a simogatás pillanatát.


Önfeledt boldogság sugárzott belőle, akár egy gyerek, úgy örült, annak, hogy hozzáérhetett az erszényeshez. Jó volt rá nézni, jó volt boldognak látni. Mintegy 4 óra barangolás után, hazafelé vettük az irányt. A kijáratnál néhány újságíró várakozott, minden bizonnyal valaki fülest adott, hogy Liam az állatkertben sétálgat. Na igen, ez az árnyoldala, ha híresség vagy. Amikor meglátták, azonnal kattogtak a gépek és kérdéseket dobáltak neki. Udvariasan köszönt, közben kezével szorosan fogta az enyémet. Egy kérdés azonban felkeltette az érdeklődését. Egy riporter hölgy tette fel neki: „Mit szól ahhoz, hogy Harry Styles barátnője immáron a közös házban lakik és elkíséri szerelmét a Take me Home turnéra?" Liam nem értette miről beszél, nem felelt, sietősen az autóhoz mentünk és elhajtottunk.

-         Honnan tudják mindezt? És milyen zagyvaságokat beszélt ez a nő?
-         Nem tudom, biztosan valaki közölte velük. Mi a zagyvaság?
-         Hát az, hogy Sasha velünk jön a turnéra.
-         Ja…
-         Ja? Héé, Cami te tudsz valamit!
-         Nem, semmit.. – zavarba jöttem, tudtam hogy tudja. A francba, már megint belekeveredtem valamibe, amiben nem akartam.
-         Cami, nézz rám. Mit tudsz erről az egészről? És ne mondd, hogy semmit. Ismerlek.
-         Jól van. De nem akarok balhét.
-         Kicsim, mondjad már.
-         Szóval ma Sasha elújságolta nekem, hogy Harry-vel úgy határoztak, veletek megy, hogy minél több időt együtt lehessenek.
-         Egész évben, végig velünk lesz?
-         Elvileg igen!
-         A nagy szart. Ezt Harry el is felejtheti. Szó sincs erről. Megbeszéltük, hogy lányok nem jönnek velünk, amúgy sincs olyan hölgyemény, aki belemenne az egész éves ingázásba. Mindenkinek meg van a maga élete.
-         Ezek szerint Sasha olyan lány.

Liam nagyon mérges lett a fürtök képviselőjére, amikor hazaértünk azonnal az emelet felé kiabált. Zayn és Niall a nappaliba hívták Liam-et, s én is vele tartottam.

-         Hol van Harry?
-         Elment. Figyelj Liam, beszélnünk kellene. – szólalt meg Zayn. – Az újság és az internet tele van Sasha híreszteléseivel. Elmesélte az egyik újságnak, hogy mikor, hogyan ismerte meg Harry-t, a költözésről és turnés ötletükről is kitálalt. Mindenhol erről írnak. A csaj az ismertség miatt akarta őt. Túl korán mutatta ki a foga fehérjét. Ráadásul a szexuális együttlétről is fecsegett. Harry ordítozni kezdett vele, amikor olvasta a híreket. Persze Sasha, mint a ma született bárány, adta az ártatlant, miszerint ő nem akart rosszat, csak szerette volna megosztani a rajongókkal, hogy az imádott szépfiú mennyire boldog vele. Ezek történtek, amíg ti távol voltatok.
-         Basszus. Ezt nem gondoltam volna róla. És Harry mit csinált?
-         Kidobálta az összes bútorát, ruháját az utcára. Szó szerint. Igyekeztünk leállítani, de nagyon dühös lett. Azt mondta elmegy, s mire visszajön, tűnjön el innen.
-         Hol lehet?
-         Nem tudjuk... – felelte Niall.

Megbeszéltük Liam-mel, hogy este átjön hozzám és nálam tölti az éjszakát. Így én elbúcsúztam a srácoktól és haza indultam. Útközben eszembe jutott egy ötlet, hol lehet Harry. Emlékszem, hogy Liam a Hyde Park-ba ment, amikor gondolkodni akart. S a fiúk is mondták, mennyire szeretik ezt a helyet. Irányt változtattam és a park felé vettem az utat. Leparkoltam és gyalogosan indultam a keresésére. Hatalmas terület volt, tele fákkal, különböző növényekkel és egy gyönyörű tóval. Egyszer jártam itt, akkor is este volt, nem sokat láttam belőle. Sok mindent megnéztem, padokat, árnyasokat, de nem láttam őt sehol. Tovább bandukolva, egy fa törzsénél ülve azonban felfedeztem Harry-t. Csak bámult maga elé, kezét a felemelt térdén pihentette. Halk léptekkel közeledtem felé, majd leültem mellé. Meglepődött, hogy lát engem.


-         Sajnálom, ami történt. Nem gondoltam volna, hogy ezt teszi. Őszintének tűnt. – nem tudtam mit mondani, ezek a szavak hagyták el a számat.
-         Ja. Én sem. Kibaszott ribanc, ennyi.
-         Ne beszélj így!
-         Látod, ezért nem akarok komoly kapcsolatot és nem akarok szerelmes lenni. Úgyis csak átcseszik a fejem.
-         Badarság. Az egyéjszakás csajaid is kitálalhatnak a szexuális kalandjaitokról.
-         Tudom, ez így van. De benne megbíztam és hittem neki. Tényleg kedveltem. Tudom, hogy úgy tűnt azért vittem el bemutatni, hogy téged bosszantsalak. Ez kezdetben így is volt. De aztán rájöttem, hogy szeretnék barátnőt, én is olyan akarok lenni, mint Liam, Zayn és Louis. Becézgetni a szerelmemet, megnyugtatni, ha rosszat álmodik, felfedezni az országot vele, összebújva tv-t nézni, elaludni. Eddig utáltam ezeket a nyálas dolgokat, de láttam, hogy a srácokat ezek mennyire boldoggá teszik, s ezt akartam érezni én is. Azt gondoltam Sasha alkalmas erre. De jól átbaszott.
-         Furcsa a te szádból ezt hallani. Olyan macsó típus vagy. Nem éppen hősszerelmes.
-         Ezek után macsó is maradok.
-         Ne általánosíts, Harry. Nem minden lány ilyen. Vannak normálisak, akik nem a hírnévre utaznak, hanem szeretetre, őszinte kapcsolatra vágynak.
-         Persze, de ezek vagy leszbikusok vagy pasijuk van. Lásd az élőpéldát. – mutatott rám.
-         Ne már. – mosolyogtam. – Lehet, hogy rossz helyen keresed őket.
-         Liam akkor mázlista veled.
-         Én sem vagyok tökéletes.
-         De számomra az vagy. – kedves mosoly bújt elő az arcán. – Nincs véletlenül egy tesód?
-         Van egy húgom, Liza. – Harry szeme felcsillant. Huncut vigyorral nézett rám.
-         Sosem mesélted.
-         Tényleg? Azt hittem tudod. Egyébként most hogy szóba került, holnap délelőtt jön hozzám látogatóba. 1-2 napot nálam tölt, régen találkoztunk.
-         Hmm..
-         Csak semmi hmm… hagyd őt békén. – viccesen mondtam, de nagyon komolyan gondoltam.
-         Hány éves?
-         17 volt januárban.
-         Azért csak találkozhatok vele, nem?
-         Persze, be akartam nektek mutatni amúgy is. De ő nem az a tipikus tinédzser, nem fogja hanyatt vágni magát tőletek, az biztos.
-         Gyakran beszéltek telefonon?
-         Igen, elég sűrűn. Csak eddig nem említettem. De tényleg hagyd békén, a szemem mindenhol ott lesz. Ha valami gyanúsat látok, azon nyomban lecsapok.
-         Jól van, nem kell féltened a hugicádat.
-         Helyes. 

Beszélgettünk még egy picit, úgy éreztem Harry kezdi megemészteni erre a napra a Sasha dolgot, és sikerült egy kicsit jobb kedvre derítenem. Együtt sétáltunk az autómhoz, ő máshol parkolt. Búcsúzásképp megpuszilta az arcom és elment. Mielőtt beszálltam volna, visszakiabált:

-         Alig várom a holnapot! Üdv Londonban, Liza. – kaján vigyor ült ki az arcára. Előre féltettem a húgomat Harry-től.

Amikor haza értem, Hanna mosogatott, mellette pedig Niall az edényeket törölgette. Micsoda házias páros. Örültem, hogy ennyire rendesek. Niall vidáman ugrándozott felém, és puszit nyomott az arcomra, majd magához ölelt. Sosem csinált még ilyet, meglepett. A hifi közben mérsékelt hangerőn szólt, az ír szőkeség azonban tekert rajta néhányat. Éppen leülni készültem, amikor karon ragadott és táncolni kezdtünk. Páros tánc, szeretem, főleg ha megfelelő a partner. Nos, Niall. Finoman szólva, aranyos. Rájöttem, hogy a csípőjét előszeretettel himbálja jobbra-balra, sokszor láttam már ezt tőle. 
Miután vége lett a számnak, makaréna táncot lejtett szólóban a nappali közepén. Hannával nem bírtuk abbahagyni a nevetést. Nagyon cuki volt.



Nem sokkal később Liam is megjelent és csatlakozott a szöszkéhez. Annyira édesek voltak, tudtam, hogy jó este elé nézünk. Hannával csináltunk vacsit, amíg Niall és Liam a szokásos pasis beszélgetést folytatta. Kocsikról, telefonokról beszélgettek. Abszolút idegen téma számomra. Bolognai spagettit készítettünk, teljesen egyedi recept alapján. Mondjuk nem egy bonyolult étel, de a miénk különleges lett. Niall alig várta, hogy kész legyen. Nem is értem, hogy tud állandóan enni. És még csak meg sem látszik rajta.
Vacsora után Liam és Niall elvállalta, hogy majd ők mosogatnak, rendet tesznek a konyhában. Hannával csajos zenéket raktunk be a lejátszóba, így Niall percenként jelent meg konyharuhával a kezében és kérlelte, hogy kapcsoljuk el. Ezt tettük, de csak addig amíg ki nem ment a helyiségből, majd újra vissza. Ezután gyerekes kergetőzésbe kezdett a barátnőmmel, aminek a vége az lett, hogy a földön kötöttek ki. Most láttam őket először együtt huzamosabb ideig. Folyton eltűnnek. Az aggályaim a kapcsolatukat illetően kezdett alább adni. Édesek voltak együtt, kissé gyerekesek, komolytalanok, de látszott, hogy szeretik egymást. Jó volt őket nézni. Niall agyonpuszilgatta Hanna arcát. Liam lerángatta csapattársát a lányról és a konyhába vonszolta. Szegényt végig húzta a padlón, de Niall egyszerű lazasággal tarkóra tette a két kezét és hagyta magát. Olyan kis bolondok. A kanapén vártunk a fiúkra, társasozni szerettünk volna. Pocakmatyi azonban kitalálta, hogy inkább üvegezzünk, de csak merni lehet. Nagyon örültünk, biztosan végig szívatnak minket. Kerestem egy üres flakont, és magunk elé tettem a burkolatra. Az első pörgetés rám esett. Hát hogyne, ez így szokott lenni. Liam és Niall hosszasan gondolkoztak, egyezkedtek, sőt a szobából is kimentek, hogy kitalálják a legalkalmasabb feladatot. Visszaérkezésük után közölték a kieszelt tervet. Hanna röhögött, én pedig ledöbbentem. Teljes hülyét csináljak magamból? Végülis, belementem. Felálltam és nekiláttam a készülődésnek… Ezek után merjek a szomszédok szemébe nézni…

***

Köszönöm, köszönöm és köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és írásos véleményeket! Aranyosak vagytok, sokat jelent, el sem hiszitek mennyit. 
Ez a rész annyira nem lett izgalmas, kissé lagymatag, de most ilyet szerettem volna. Remélem azért tetszik nektek. Írjatok, pipáljatok, nagyon szépen kérlek titeket! Aki olvassa, mindenképpen tegyen meg ennyit.

Hálásan köszönöm!
Puszi

10 megjegyzés:

  1. Cami nem tudok mást mondani mint h...profi imádtam!!kérlek siess aa köviveeel!!!:**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh, köszönöm a kedves bókot! :)
      De azért a profi jelzőt túlzásnak tartom, de örülök, hogy így gondolod! :)
      Igyekszem a folytatással! :)

      puszillak♥

      Törlés
  2. Állati jó lett:)
    Nagyon tetszett a vége(is) és a Sasha még lesz benne?nekem az elején is gyanús volt:D
    Alig várom a következőt...júúj:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sasha karaktere kicsit sejtetős volt, igyekeztem őt két oldalra beállítani. Pozitív, ill. negatív irányba is. Hogy ne lehessen eldönteni, őszinte vagy sem. Elképzelhető, hogy lesz még benne. Majd kiderül. ;)

      Köszönöm, hogy írtál és nagyon nagyon örülök, hogy tetszett.

      puszi♥

      Törlés
  3. "Liam nagyon mérges lett a fürtök képviselőjére" - a FÜRTÖK KÉPVISELŐJE, Harry Styles emberek! Ez a legjobb mondat. De csak mondat szinten, mert imádtam Niall bolondságát. Ezek ketten kissé őrültek nem? Nagyon jó volt.

    Örülök, hogy ilyen hamar lehullott a lepel Harry csajáról. A kis... na jó. szóval. Mikor a parkban úgy megnyílt, az annyira aranyos volt.

    Már nagyon várom, mi is az a nagyon kínos dolog, amit Caminak tennie kell!

    Látom elegánsba vágtad a fiúkat is, meg a blogot is:D Gondoltam már megemlítem, hogy tetszik, mert amúgy utálni szoktam a változásokat:D

    és most akkor milyen évszak is van? Valahogy kicsit összezavarodtam. Tudom, hogy sok idő telt el, de sosem tudom, hogy mennyi. Ugye az elején tél volt, de már hónapok óta együtt vannak. Akkor most tavasz vagy nyár van nem? Na jó, igazából ennek semmi jelentősége, csak gondoltam már megjegyzem ezt a dolgot, mert ilyen tájleírások nélkül is tökéletesen tud haladni a történet. Nem is értem.

    Most is egy csomó minden történt, tele volt akcióval erre megjegyzed a végére, hogy "lagymatag". Szerintem meg nem volt az.:D Nagyon jó lett.^^

    ~xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Niall már önmagában is kis bolond, ketten együtt pedig teljes káosz. :)
      Harry kemény, csajozós énje mögött van egy másik, egy ártatlan, kedves kisfiú, aki csak szeretetre vágyik. Ezt azonban szinte sohasem mutatja, vagy csak kevesek férkőzhetnek így hozzá.
      A blogot kicsit átalakítottam igen, de ez csak átmeneti megoldás, kapok majd egy fejlécet és akkor megint megváltozik egy kicsit. Nem tudom miért, de én szertetem sűrűn váltogatni. Hamar megunom. :D
      Az idő pedig, nos úgy alakul, hogy január elején ismerkedtek meg, s hivatalosan két hónapja vannak együtt, de előtte voltak kisebb megszakítások a kapcsolatukat illetően, de az nem számít bele ebbe a 2 hónapba. Úgyhogy jelenleg március vége van. Az idő pedig hűvös, még nem tavaszias. Néha engem is megkavar, hogy milyen is az idő, vagy milyennek kellene lennie. :)
      Személy szerint kicsit lagymatagnak gondoltam, de ha te nem így látod, annak nagyon örülök. És annak is, hogy írtál. Annyira boldoggá tesznek a véleményeitek. :)

      Köszönöm szépen!

      puszillak♥

      Törlés
  4. Nagyon tetszett!
    Nem kell mindig mindennek történnie, egyszer-egyszer belefér, hogy kicsit lappangjon a történet. És ahogy a végét olvasom, lesz itt izgalom! :-)

    Nagyon meglepődtem, hogy így kicsesztek Harryvel, de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor megérdemli. Camit akarta idegesíteni, nem? Hát most visszakapja. Szép volt Camitől, hogy még vigasztalta, de ettől még nem érdemelte meg.

    És az állatkert! Hát az annyira haláli volt! Nagyon cuki rész lett. :-)

    Imádom a történeted, remélem gyorsan jössz a következővel! :-)

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülök, hogy tetszett, sokat számít a véleményed (mint mindenki másé is), és boldogan olvasom a kommentjeid. Harry valóban megérdemelte, nem volt szép, hogy eszközként használta Sasha-t, attól függetlenül, hogy a végére megkedvelte őt.

      Igyekszem a folytatással, szerintem hétfőre hozom!

      puszi♥

      Törlés
  5. szia ma linkelte be a blogod,az egyik közös barátnönk(Dóri) és nagyon tetszik a történeted. Remekül fogalmazol,jól leírsz mindent. Bár nekem Harry a favoritom,de Liam volt az első aki megfogott amikor megismertem a One Directiont. Azóta Harry lett a kedvencem. Hamar hozd a kövi részt,és remélem fogom még olvasni a történeteidet.:)

    ui:köszi a fejlécet,nagyon tetszikk:))<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bella!

      Nagyon örülök, hogy elolvastad a történetem, és azt is, hogy ilyen pozitív véleménnyel vagy róla. Próbálok olykor-olykor mindenkit beleépíteni a történetbe, hogy azért a "nem Liam rajongók" is megtalálják a maguk kedvencét. Bízom benne, hogy továbbra is nyomon követed a blogot és a folytatás is tetszeni fog.

      U.I.: Nagyon szívesen! :)

      puszi, Cami♥

      Törlés