2013. január 17., csütörtök

3. rész: Ez velem történik?


Az ismeretlen hölgy nem más volt, mint Danielle Peazer, Liam volt vagy jelenlegi barátnője, bár már én sem tudom mi az igazság. A lány nem volt szégyenlős, kérdezés nélkül leült mellénk, nem foglalkozva azzal, hogy mi tulajdonképpen randevún vagyunk. Rendkívül kínosan éreztem magam, ezért úgy döntöttem elmegyek.

-          Camila, várj, kérlek. – szaladt utánam Liam.
-          Figyelj, én nem tudom ki ez a lány, vagy mégis mit akar tőled, vagy   épp milyen kapcsolatban vagytok, de ez nekem egy kicsit sok volt.
-          Ő volt barátnőm, vagyis igazából, szakításban vagyunk.
-          Pontosítanék a helyzeten.-jelent meg Danielle. – Mi jelen pillanatban szüneteltetjük a kapcsolatunkat.
-          Én is pontosítanék a helyzeten, mi jelen pillanatban randiztunk, de sikerült tökéletesen meghiúsítani ezt. De semmi gond, nyugi. Elvégre ti valamiféle kapcsolatban vagytok egymással, tehát a kérdés már csak egy valami: Én mit keresek itt? – mondtam gúnyosan, és elhagytam az éttermet.

Szörnyen éreztem magam. Tulajdonképpen Liam még nem szakított a lánnyal, vagyis valami nem működik közöttük, ez rendben van, de szüneteltetik a kapcsolatot. Azaz nem mondták ki, hogy vége. Jézusom, mit is gondoltam? A találkozásunk már filmbeillő volt, ahogy abban a pillanatban szépnek nem kinéző lány összeütközik a sármos, angol sztárral, egymás szemébe néznek, és valami elkezdődik. Na ez már negatívum. Ilyen nincs csak a mesében. Túlságosan tökéletesnek gondoltam ezt az egész estét. De azt hiszem, ezt elborítékolom egy nagy pofára esésnek. Miután megbeszéltem magammal az este történéseit, úgy döntöttem nem megyek haza. Tudtam, hogy Hanna mindent tudni akar, és el kell neki majd mesélnem a csúfosra sikeredett estémet, inkább utóbb történjen, mint előbb. Szóval célba vettem a Hand and Shears nevezetű londoni pubot, hogy az estét megünnepeljem egy hatalmas berúgással. Na jó, nem. Csak egy kis iszogatással. Legyen nekem is valami jó az estében.

-          Jó estét, whisky-t kérnék, jéggel. Köszönöm. – szólítottam meg a felszolgálót. Közben leültem egy boxba, és vártam az italomat. Pár perc múlva hozták is a rendelésemet.
-          Tessék, Hölgyem. Ezt pedig 3. boxban ülő fiatalember küldi Önnek. – ezzel átnyújtott egy üveg Chateauneuf du Pape vörösbort. Nagyszerű, egyedül beülök egy pubba és rögtön alkoholistának néznek. Mivel nem akartam bunkó lenni, biccentettem a fejemmel, amit azt gondolom félreértett. Én csak kedvességből meg akartam köszönni, ellenben ő, elindult felém. Már csak ez hiányzott a csodás estémhez.
-          Remélem szereted, nekem az egyik kedvencem. – szólalt meg a rendkívül elegáns és udvarias fiú. Mert hogy 20-nál biztos nem volt több.
-          Őszinte leszek, nagyon ritkán iszom. Szóval nem igazán ismerem a jó borokat, de ha neked ez a kedvenced akkor biztosan finom lehet. És félre ne értsd, mint mondtam nem vagyok egy alkoholista, pubba járó szingli csaj. Most kivételesen így jött ki az estém.
-          Hát ha rád nézek, hidd el, nem is gondoltam rólad rosszat. A bor csak egy kedves gesztus volt. A barátimmal vagyok itt, és láttam egy csinos hölgyet, egyedül bejönni az ajtón. Gondoltam jól esne neki.
-          Jó a dumád, nagyon. Mindig így szeded fel a lányokat?
-          Kössz. – köszönte meg gúnyosan, majd válaszolt a kérdésemre. – Beszokott jönni, ezt a módját az udvarlásnak igazán kedvelik a lányok.
-          Akkor el kell szomorítsalak, nekem ez nem jön be. Különben sem pasizni jöttem, mára elég volt belőlük. Csak meg szeretnék inni egy pohár italt.
-          Talán valaki megbántott?
-          Hát, azt mondanám nem volt teljesen őszinte. – Mivel láttam, hogy úgysem tudom levakarni magamról, úgy döntöttem elmesélem neki a történteket. Végül is többé nem látom, nem is ismer, miért ne. – Randiztam ma egy sráccal, kedves volt, még reggel futottunk össze egy kávézóban. Az este szép lett volna, de megjelent a barátnője, vagyis csak a volt barátnője. Bár azért még kapcsoltban voltak, épp szakításban, jesszus, ez annyira bonyolult. Na és akkor pipa lettem és leléptem. Rosszul esett, amiért nem mondta el, hogy tartozik még valakihez. Mert nem mondták ki, hogy vége.
-          Hát ez valóban kellemetlen eset. Elmondhatta volna már az elején, hogy még van egy lezáratlan ügye. És kedveled amúgy?
-          Kedvelem, igen. Nagyon szimpatikusnak találtam, már-már túlzottan is kedves volt. Amolyan „Herceg fehér lovon” típus. De mindig ezekkel van a baj.

A srác igazán kedves volt velem, megértő. Kérte, hogy meséljek magamról, így tulajdonképpen elmeséltem az egész életemet. Ja, és közben jól becsíptem. Jó kedvem lett, nevettem össze-vissza, mint egy bolond. És mi tagadás, a srác is megérintett. Bár nem jött be, de ittasan tetszett a közvetlensége. Csaknem 4 órát töltöttünk a pubban, de éreztem, ideje haza mennem. Alkoholt fogyasztva nem vezethettem, de a fiú felajánlotta, hogy hazavisz. Kint állt egy nagyobb, fekete terepjáró. Beszálltunk mindketten hátra. Mert hogy sofőr is volt. Nagyon berúgtam, de ettől függetlenül átfutott az agyamon, hogy a srác nagyon gazdag lehet, ha sofőrökkel furikázik. Bár abban a pillanatban nem volt „erőm” gondolkodni, fáradt voltam.
Hamar a házunkhoz értünk, a „lovag” bekísért, majd egy puszit nyomva az arcomra, eltűnt a fekete autójában. Én nagy nehezen bementem az ajtón, fel a lépcsőn, egyenesen (vagyis próbáltam) a szobámba. Ledőltem az ágyra, mondván tusolás előtt pihentetem egy kicsit a szemem… Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, borzasztóan éreztem magam. Letusoltam, átöltöztem és lementem enni valamit. Bevettem egy aszpirint és leültem az asztalhoz. Pár másodperc múlva Hanna jelent meg, aki furcsállotta a kinézetemet.

-          Ne is kérdezd. Túllőttem a célon, berúgtam, nagyon.
-          Cami, te nem is szoktál inni. Ennyire jól sikerült az este? – kérdezte ironikusan.
-          Az este, viszonylag jó volt. De a randi, katasztrófa… Hanna, majd elmesélem. De most fáradt vagyok, fáj a fejem, és szörnyen érzem magam.
-          Mázli, hogy a héten szabadságon vagyunk. Később kíváncsian várom az élményeket. Tessék itt az újság, olvasgasd. – Hanna letette a Daily Express legfrissebb számát. Elkezdtem lapozgatni az újságot, s amit láttam, hát minden bajom feledésbe múlt.
-          Úristen! – kiáltottam fel.- Hanna persze azonnal odajött és döbbenten nézte a kép miatt létrejött reakciómat. – Ezzel a sráccal ittam tegnap a pubban.
-          Pubban? Mi? Hogy kerültél te Harry Styles-szal egy pubba? És mi van Liammel?
-          Ez a srác is One Direction tag? Úgy mint Liam? Ugye nem? Én meg elmeséltem neki az egész életem, a randiról is meséltem, meg Liamről, már amennyit tudok róla.
-          De nem kérdezted a nevét?
-          Nem. – mondtam kissé félve.
-          Jajj Camila, miért meséled el az életed olyannak, akinek még a nevét sem tudod.
-          Szerinted ha azt mondja Harry Styles vagyok, azonnal sarkon fordulok és hazajövök. Azt sem tudtam ki ő, mindeddig. De ha azt mondja, hogy Harry Styles vagyok a One Direction énekese és Liam barátja, akkor köszöntem volna és már ott sem vagyok. De általában az ismert emberek nem így mutatkoznak be.
-          Te már csak tudod, olyan sok hírességgel találkoztál már.
-          Hagyd abba, feleslegesen veszekszünk. Most mit csináljak?
-          Miért? Történt köztetek valami?
-          Nem, semmi… azt hiszem.
-          Azt hiszed? – kérdezte Hanna kissé dühösen.
-          Jó, mondtam, hogy sokat ittam. De nem hiszem hogy történt, arra csak emlékeznék.
-          Azt gondolom, nem kell semmit tenned. Éld tovább az életed, ezt pedig raktározd el az emlékeidben.

Eddig éltem a londoni fiatalok unalmas életét, most pedig kiderül, hogy világsztárokkal töltöttem az estémet. Furán éreztem magam, kavarogtak a fejemben a gondolatok, de igyekeztem túl tenni magam rajta. Elvégre ilyen bárkivel megeshet…azt hiszem.


***

Köszönöm a 3 feliratkozót és a véleményeket Butterfly Girl-nek, VikiLove1D-nek, Nikinek és Alexis Horannek!

Kérlek titeket, aki olvassa, és tetszik neki, vagy a Megjegyzésekhez, vagy a Chat-be írjon véleményt! De a pipákkal is megelégszem! Sokat számítana! :) Köszönöm!




4 megjegyzés:

  1. Csak így tovább.Nagyon izgi,már várom a folytatást!!! :DD <3

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! :))) Kedves tőled, hogy írtál! :)

    VálaszTörlés
  3. Egyre jobban tetszik:) nagyon leköt.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kedves tőled, hogy minden részhez írtál véleményt, igazán jól esik! :) Bízom benne, hogy továbbra is tetszeni fog! :)

    VálaszTörlés