5. rész: A titokzatosság

Kissé kábultan eszméltem fel, miután Liam megcsókolt. Hihetetlen érzés volt, végig futott rajtam a hideg és a meleg egyvelege, a lábaim remegni kezdtek, a hasamban tornádószerűen repdestek a pillangónak nevezett hullámok. Nem éreztem még ilyet, pedig eddig azt gondoltam a szerelem minden egyes zugát ismerem, és nem okozhat nekem meglepetést. De tévedtem.. Ő pedig csak mosolygott, lélegzetelállító volt. 

Úgy éreztem, hogy ennél szebb pillanatot még nem éltem át, illetve semmi és senki nem ronthatja el ezt a percet. Megint tévedtem.. Hatalmas ajtó csapódás ébresztett fel a mély gondolkodásból. Egy fekete hajú, enyhén barna bőrű fiú rontott be a bejárati ajtón. Idegesnek tűnt, homlokán vékony ráncok húzódtak, szemlátomást ingerült volt. Mély levegőt vett, kifújta magát és oda lépett hozzánk.

-         Elnézést, hogy ilyen ingerülten jelentem meg. Csak sikerült összevesznem egy számomra jelentéktelen dolgon a barátnőmmel. Ezért húztam így fel magam. Szóval mi még nem találkoztunk, Zayn Malik vagyok. Szia! – mutatkozott be a sötét szempár tulajdonosa. Kezet nyújtott, ekkor enyhe dohányszag csapta meg az orrom.

-         Camila Humberto, Hello! – ennyi jött ki a számon, valahogy nem tudtam mit is mondjak. Zavarban voltam, Liam mellettem állt, mosolygott még mindig, én pedig teljes extázisban voltam. De vajon miért? Csak egy csók volt egy fiútól. Miért érintett meg ennyire? Mások 2 perc után csókolóznak. A bambulásból Zayn kérdése hozott vissza.

-         Tessék? Ne haragudj, egy kicsit elkalandoztam..

-         Semmi baj, basszus… mennyire bunkó vagyok! Biztosan megzavartalak benneteket. Már itt sem vagyok. – mondta zavarában Zayn, mosolygott, majd eltűnt a fehér lépcső tetején.

-         Minden rendben? – kérdezte Liam aggódva, majd megfogva a kezem leültünk a kanapéra.

-         Persze, csak.. az előbb.. mi, szóval te meg én…

-         Igen, megcsókoltalak. Talán baj? Túl hamar? Bocsáss meg, ha neked még korai akkor… - vágtam a szavába, csak hogy minél hamarabb abba hagyja a badarság kérdéseit.

-         Istenem, dehogy baj! Sőt.. csodálatos volt. Engem még sosem hatott meg így csók. Mit csinálsz te velem? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ártatlan vagyok! – jelentette ki határozottan, mellékelve egy elképesztően kedves mosolyt.

-         Nekem mennem kell. Sajnálom, még van egy kis dolgom. – ez persze kamu volt, semmilyen programom nem volt, de úgy éreztem nem bírok tovább maradni, mert akkor olyat teszek, ami nem jellemző rám, és az valóban korai lenne…

-         Hát ha dolgod van, megértem. Mit csinálsz holnap?

-         Semmit. – vágtam rá azonnal. Azonnal mocorogni kezdtem, éreztem, hogy elönti a kezem a forróság, izzadni kezdett a tenyerem. Úristen, pedig még nem is mondott semmit.

-         Elviszlek valahova. Holnap szabadnapunk van. Van kedved eljönni velem? – kérdezte édes szájával.

-         Természetesen van. Hogyne lenne. Örömmel… Szóval, persze, szívesen. Jesszusom, teljesen lökött vagyok. Nem is tudom mi ütött belém. Úgy viselkedem, mint egy kis 14 éves csitri.

-         Édes vagy. – a pocakom ettől újra beindult. – Meglepetés lesz. Este 7-re érted megyek, megfelel?

-         Igen! Na de akkor megyek is.

Liam elkísért az ajtóhoz, majd adott egy puszit a számra. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, pedig egyetlen puszi. Nyúltam a kilincshez, de az ajtó hamarabb nyílt ki. Szőke, kék szemű srác állt velem szemben. Itt aztán van forgalom, gondoltam magamban.

-         Látom, jókor jöttem. Szia! Niall vagyok! Te pedig…

-         Camila.

-         Jah, igen. Camila az újságból! – nevetett. Vicces nevetése volt.

-         Örülök, hogy mindenki az újságból ismer. – mondtam kissé feszélyezve. Nem tetszett ez a címlapos történet. El kell telnie egy kis időnek, mire ezt elfelejtik. Pár szót váltottam Niall-el, majd elköszöntem és kiléptem az ajtón.

Ahogy beültem a kocsiba, elkapott egy érzés. Rossz érzés, a lelkiismeret-furdalás érzése. Biztos Benjamin miatt. Eddig minden, ami a szerelemhez köthető hozzá kapcsolódott. De miután Liam megcsókolt ez a kép összeomlott. Benjamin egy kedves ember maradt, akit szerettem, aki mellett annyi mindent átéltem. De az érzés, ami most hatalmába kerített annak az ezerszerese volt. Döbbenet. Mély elmélkedés után beindítottam az autót és elindultam hazafelé. Szerencsére eltűntek a fotósok, tiszta volt a terep. Amikor bementem a bejárati ajtón csend lepte el a házat. Minden békés volt, Hannát sehol nem találtam. Levéve a kabátot, kilépve a csizmából a konyhába vezetett az utam. Egy papír fecni volt az asztalon Hanna kézírásával:

„Kedves Cami! Betoppantak anyuék, elmentem velük bejárni Londont. Este jövök. Majd mesélj el mindent!

puszi: Hanna : )”

Hanna szülei Glasgowban élnek. Nagyon ritkán találkoznak, így természetesnek tartom, hogy egy-egy napot együtt töltsenek.

Felmentem a szobámba, levetettem magam az ágyra, és becsuktam a szemem. Folyamatosan Liam lebegett a szemeim előtt. Aztán felültem.. Az éjjeliszekrényemen látható egy kép Benjaminról. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit odébb teszem. Az ágyammal szemközt lévő komódra helyeztem át. Úgy éreztem ezt most már meg kell tennem. Mindig az emlékeimben fog élni, de lassan el kell engedjem. Talán Liam felbukkanása segít benne. Újból lehuppantam az ágyra, majd elővettem egyik kedvenc könyvem, Cecelia Ahern – Ahol a szivárvány véget ér című művét, és az olvasásába kezdtem.

A hosszú olvasás közben elaludtam, és Hanna hangjára ébredtem fel. Az ágyamon ült, nagy, kerek szemeivel bámult rám, amik azt sugallták, hogy azonnal keljek fel és meséljek. De ehhez elég fáradt voltam. Így csak egy halk szia hagyta el a számat.

-         Nem esett jól, hogy felébresztettelek, igaz? – kérdezte Hanna bűnbánó arckifejezéssel.

-         Nagyon nem. De nem baj, ez az alvás amúgy sem volt betervezve. Jó volt anyudékkal? – kérdeztem, miközben feltápászkodtam az ágyon.

-         Igen, nagyon. Megmutattam nekik egész Londont, tetszik nekik. Na de inkább te mesélj! Megtaláltad Liam-et?

-         Igen, megtaláltam. Sőt megismerkedtem az egész bandával. Igazán kedvesek voltak, tudták ki vagyok, a címlapról persze

Belekezdtem a mesélésbe, minden apró részletre kíváncsi volt. A csúcspont persze a csók volt. Hanna teljesen ledöbbent, azt hiszem, erre nem számított. Ettől a résztől kezdve persze mesélnem kellett az érzelmeimről, Liam-mel, magammal, na és Benjaminnal kapcsolatban. Az idő gyorsan eltelt, arra eszméletünk fel, hogy hajnali 4 óra van. Úgy döntöttünk ideje aludni egy kicsit, levettem a ruhám, s kivételesen Hanna is bebújt mellém az ágyba. Ilyen csak akkor fordul elő, ha valamilyen komoly dolog történik és szükségünk van egymás támogatására. Azonban most egyetlen fontos történés miatt aludtunk együtt, a fáradtság.

Fél 12 körül ébredtünk fel. Többé-kevésbé kialudtuk magunkat. Hanna szó szerint lerugdosott az ágyról. Ezáltal a földhöz csapódtam, ami egyáltalán nem esett jól. Nagy nehezen felálltam és elmentem zuhanyozni. A délutánt evéssel és filmnézéssel töltöttük, majd hamar eljött a 7 óra. Újra lefürödtem, kisminkeltem magam, és csinosan felöltöztem. **

Izgatottan vártam, hogy megjelenjen az autó. Rendkívül ideges voltam. Remegett kezem-lábam. 7:05-kor megjelent egy sötétített ablakú, fekete kisbusz. Liam szállt ki a hátsó ülésről. Nagyon elegáns volt, igazán szexisen nézett ki. Megvártam, hogy csengessen, csak azután nyitottam ki a bejárati ajtót. Hanna adott két puszit, majd szabályosan elküldött.

-         Szia Liam. – gyengéd csókkal köszöntött, amitől azonnal beindultak rejtett vágyaim hajtó kerekei.

-         Gyönyörű vagy!

-         Köszönöm. – mondtam félénken, és érzésem szerint arcpírrel. – Te is jól nézel ki. Akkor elmondod, hova megyünk?

-         Nem, mint mondtam meglepetés. – s elindultunk az autó felé. – De ezt rád kell tennem. – ezzel egy narancs árnyalatú sálat vett elő a zsebéből.

-         Remélem nem akarsz elrabolni. – mondtam kissé feszülten. Amit persze nem gondoltam komolyan. Vagy nem tudom. Sötét autó, bekötött szem. Kicsit filmbe illő jelenet volt, és hirtelen nem egy romantikus mű jutott eszembe.

-         Nyugodj meg, nem rabollak el. Csak elviszlek valahova. – felelte.

Óvatosan bekötötte a szemem, gyengédség érződött a kezéből, lágyan megcsókolta a homlokom, ezután megfogta a kezem és segített beszállni az autóba. Ha jól saccolom, kevesebb mint 25 perc alatt oda értünk. Kiszálltam az autóból. Kézen fogott és lassú léptekkel elindultunk előre. Zajokat hallottam, tisztában voltam vele, hogy a városban vagyunk. Irányított, pontosan elmondta merre kell mennem. Nagyon izgalmas volt, fogalmam sem volt mire számítsak. Aztán egy nagyot kellett lépnem. Hallottam, hogy valami becsukódik, és a hangzavar is csillapodott. Hátulról átkarolt, nagyon jó érzés volt a karjait érezni a derekamon. S elindultunk. Akkor már volt egy tippem, hogy hol lehetünk.

-         Készen állsz? – kérdezte, hangjában izgatottságot véltem felfedezni.

-         Igen.

Ekkor megláttam, hogy hol is vagyunk valójában. A London Eye tetején voltunk, s egy asztal volt megterítve, rajta rózsaszirmok, gyertyák, pezsgő. Csodálatos volt. Annyira gyönyörű és romantikus. A meghatottságtól egy könnycseppet morzsoltam el az arcomon.

-         Liam, ez egyszerűen varázslatos. – mondtam elérzékenyülve, s megöleltem.

-         Boldog vagyok, hogy tetszik. Sokat készültem rá, mindent én magam készítettem, sőt a vacsorát is én főztem.

-         Annyira édes vagy. Ilyen romantikus gesztussal még soha senki nem lepett meg.

-         Bízom benne, hogy sok-sok „első dolgot” adhatok neked.

Csodálatos látvány tárult a kivilágított London városára. Azt kívántam örökké tartson ez a pillanat az én drága Hercegemmel.

***

Várom a véleményeket! Kérlek titeket, írjatok! :) És köszönöm, hogy már 6-an vagytok! :) Remélem folyamatosan gyarapodni fogtok. Még egyszer köszönöm az újabb díjat Butterfly Girl-nek! :)